• Davidke007
    #25316
    Dzeko már a Miláné?

    José Alberti, az olasz futball és az átigazolási piac szakértõje szerint a VFL Wolfsburg fiatal csatára a nyáron mindenképp a Milanba szerzõdik.

    A Rossoneri már a múlt nyáron is felkereste a centert, de akkor a német címvédõvel nem sikerült egyezségre jutni, így maradt Németországban. Azonban az ügynök szerint a télen egy ebéd keretein belül mindenben megállapodott a két egyesület.

    „A Milan már megszerezte Dzekot, és a játékos a világbajnokság után Milánóba költözik” – mondta Alberti a Calciomercatonews.com-nak.


    „Az üzlet már januárban, egy ebéd közben létrejött, amikor Adriano Galliani, Edin Dzeko, valamint a játékos édesapja tárgyalt egymással.”

    „Dzeko már a Milan játékosa, ez 100 százalék. A szerzõdésbõl az aláírás, valamint a hivatalos közlemény hiányzik.”

    A szakember információját hivatalosan eddig még egyik fél sem erõsítette meg.

    forrás: ACMILAN.HU