• szucsy89
    #23018
    “Bizonytalanok voltunk a széleken és elől is hiányzott a szükséges plusz. Nem akarok kifogásokat keresni, az Inter jobban játszott, mi pedig fáradtak voltunk." - mondta.

    “Ennek a tornának a lebonyolítása teljesen érthetetlen volt számomra. Nekünk öt nap alatt kellett játszanunk három meccset, az Internek öt napja volt felkészülni egyre."

    “Bővebb keretre van szükségünk. Elég az Inter eddig igazolásait összehasonlítani a mienkkel. Ehhez jön még, hogy pár játékosunk, mint Nesta, Gattuso és Borriello csak most térnek vissza hosszú sérülésük után. Teljesen fel kell épülniük. A meccs végén Nesta szólt is nekem, hogy mennyire elfáradt, pedig csak egy félidőt játszott."

    “A játékosaim képtelenek két naponta meccseket játszani. A mai találkozón egyáltalán nem tudtuk nyomás alá helyezni az Intert. A Chelsea ellen sikerült ezt megvalósítani."