-
#21124
"Olaszországban csökkennek a futball bevételei, ha ezen nem tudunk változtatni, még jobban lemaradhatunk" - mondta csütörtökön Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke.
Hét év óta először nem találni a legjobb nyolc között olasz csapatot a Bajnokok Ligájában. A héten a Juventus, a Roma és bajnoki listavezető Inter is kiesett, mind angol ellenféllel szemben. Tavaly ugyancsak három angol alakulat ejtette ki az olaszokat.
Az elmúlt két évben a Chelsea, Liverpool, Manchester United trió mellett csak egy csapat képviselte a kontinenst az elődöntőben. Az olaszoknak azonban saját együtteseik gyengélkedése fáj inkább.
"Ennek a válságnak elsősorban gazdasági okai vannak" - nyilatkozta Galliani az AFP hírügynökségnek. "Az angol csapatok, elsősorban a nagyobb jegybevételeiknek köszönhetően, több bevételhez jutnak mint mi. Angliában és Spanyolországban nagyobb pénzek forognak, és ez súlyos probléma a számunkra."
"Megfelelő stadionok híján nem leszünk többé versenyképesek az európai elitben" - jelentette ki az alelnök. "Tíz éve Olaszországban nagyobb bevételek voltak, mint Angliában vagy Spanyolországban, de mostanra leelőztek bennünket."
"Emlékszem, 1990-ben a Barcelona megpróbálta elcsábítani Marco van Bastent, de a Milan jobban állt anyagilag a spanyoloknál. Ma ugyanebben a helyzetben el kellene engednünk a hollandot. Ha nem fordítjuk meg ezt a trendet, Olaszország még a harmadik helyét is elvesztheti Európában, ami katasztrófát jelentene" - fejtette ki Galliani.
Mindazonáltal az alelnök szerint Itália egyetlen klubja, amely felveheti a versenyt az angolokkal, éppen a Milan: "A Vörös Ördögök utoljára a 2007-es elődöntőben kaptak ki a BL-ben, azóta 21 mérkőzés óta veretlenek (ez Európa-csúcs, a '70-es évek elején a Juventus 20-ig jutott). Azon a bizonyos mérkőzésen a Milan állította meg őket és az Old Traffordon is a Milan nyert utoljára. Ennek jelentenie kell valamit."
Az AC Milan jelenleg harmadik a Serie A-ban, azaz BL-selejtezőre jogosító helyet foglal el. A Bajnokok Ligáját 2007-ben megnyerték a Rossonerik, az elődöntőben a ManUnitedet, a döntőben a Liverpoolt verve.
