#17211
Ma reggel a Milan játékosai Milanelloban a sportközpontban találkoztak és reggel 10 órakkor elkezdték a reggeli edzést.
forrás: acmilan.com
Az FC Chelsea szerb védője, Branislav Ivanovic minden számítás szerint órákon belül a Milan játékosa lehet.
Ivanovic januárban került a Chelsea-be a Lokomotiv Moszkvától 13 millió euróért cserében. Ennek ellenére még máig nem debütált tétmeccsen a londoni kékeknél, pedig még csak sérült sem volt.
Mint ismeretes, Alessandro Nesta hátsérüléssel bajlódik, így a Milannak nem ártana venni egy középhátvédet az olasz klasszis pótlására.
Ariedo Braida, a Milan transzferguruja ma délután fog megérkezni Londonba, hogy tárgyaljon Ivanovic ügynökével, Marko Naletiliccel és Peter Kenyonnal, a Chelsea vezérigazgatójával.
Minden számítás szerint az ügy végére órákon belül pont kerül, és Ivanovicot a Milan egy évre kölcsönveszi, majd 2009 nyarán opciós joggal 12.5 millió euróért meg is veheti őt Chelsea-től.
Rá fér a Rossonerókra az erősítés, miután nem túl biztatóan sikerült az eddigi felkészülésük...