#16389
Clarence Seedorf hosszú évek óta meghatározó játékosa a Milánnak, s a jelek szerint most nyáron sem távozik, pedig a Rossoneriknek talán komolyabb vérfrissítésre volna szüksége a középpályán. Seedorf most annak kapcsán adott hangot a véleményének, hogy a klub állítólag ismét célba vette a Barcelonából bizonyosan távozó Ronaldinhót.
Seedorf megítélése szerint a játékost elsősorban azért nem szabadna megszerezni, mert a posztján nagyon jól áll a Milan játékosokkal, ennélfogva a csapat sikerességét nem segítené a transzfer. Ugyanakkor az is világos, hogy Seedorf úgy is tekint erre az ügyre, mint ami elbizonytalaníthatja a helyét a piros-feketéknél, vagy legalábbis ami arra kényszeríti, hogy hátrébb játsszon a pályán az utóbbi időszakban megszokotthoz képest.
„Ronaldinhóra nincs szükségünk, mert a pozíciójában több nagyon jó játékosunk van” - mondta Seedorf még két hónappal ezelőtt, de most is szólt a kérdésről.
„Az edző és a klub is tudja, hogy milyen típusú játékosokra van szükségünk, kik azok, akik döntő tényezők lehetnek majd a szezon során. Én úgy gondolom, hogy a Milannak másokra van szüksége, de természetesen én nem vagyok felelős az átigazolásokért.