Adriano Galliani rendkívül boldog volt tegnap, miután végre sikeresen lezárta Gianluca Zambrotta ügyét. Az elmúlt pár hónapban a Milan (al)elnöke nem csinált titkot abból, hogy szeretné az olasz válogatott védőjét piros-fekete mezben látni. Ez a vágya a kitartó tárgyalásoknak köszönhetően beteljesült, miután sikerült megegyezni a Barcelonával.
”Minden nap beszéltünk Zambrottával, mert ő a Milanba szeretett volna jönni. Tegnap kétszer is felhívtam. Egyszer, amikor már nagyon közel voltunk a megállapodáshoz, és utána, amikor elmondtam neki a jó hírt. Már 1998-ban, és 2006-ban is közel voltunk a leigazolásához. 1998-ban már gyakorlatilag megkötöttük az üzletet. Már megvolt a pénz, és megegyeztünk a Barival, valamint Gianluca apjával is. Aztán a Bari elnöke, Vincenzo Mataresse közölte velem, hogy a Juve egy olyan összeget ajánlott, amire ismét rá kellett volna ígérnünk. Azonban ekkor már tárgyaltunk Serginhoval, és így elengedtük őt a Bianconerikhez. Most – 10 évvel később – megérkezett hozzánk, de még mindig jó teljesítményre képes mind a bal, mind a jobb oldalon, amit pénteken este a válogatott színeiben bizonyított is.”