• Sheva
    #1193
    Már hivatalos, hogy a Milan 10 napot tölt az USA-ban a World Series of Football 2005 mérkőzéssorozat keretében, majd visszatérnek Milanelloba. Ezt az utazást Carlo Ancelotti a következő szezonra való felkészülésre fogja felhasználni. A sajtótájékoztatót tegnap tartották Los Angelesben, ahol jelen volt a Chicago Fire és a DC United elnöke, a Metro Stars első számú embere, Alexis Lalas, valamint Umberto Gandini a Milan és Peter Kenyon a Chelsea képviseletében.

    A piros-feketék Július 27.-én, szerdán a hazai pálya előnyét élvező Chicago Fire-rel fognak megmérkőzni. Nem sokkal előtte és utána, pedig a Chelsea lesz az ellenfél a Gillette, illetve a Giants Stadionban. Ez a kettős mérkőzés egy szilárd kapcsolat jele a két klub között. A csapatok már a múlt évben is játszottak egymással Philadelphia városában, ahol Marcos Cafu, Costacura és Andríj Sevcsenko góljainak köszönhetően, a piros-feketék 3-2-re győztek. Az összecsapások látványos játékot ígérnek, mert mindkét csapatban pályára lépnek a sztárok.

    Egy olyan országban, ahol a labdarúgás nem örved akkora népszerűségnek, a piros-feketék rendszerint nagy sikert aratnak a közönség körében. Ezen felül, a Milan, mint márkanév is egyre nagyobb értékkel bír Amerikában, köszönhetően a Warner Bros-szal és a AOL-lal (American on Line) kialakult kapcsolatnak. Egyébként a Milan csak a futballra koncentrálva, mindenféle nyomás és bírálat nélkül tud felkészülni az új idényre, miközben tovább öregbíti az olasz labdarúgás hírnevét.

    Mérkőzések:

    1. Július 24, Vasárnap: Milan-Chelsea, Gillette Stadium, Boston
    2. Július 27, Szerda: Milan-Chicago Fire, Soldier Field Stadium, Chicago
    3. Július 28, Csütörtök: Chelsea FC-D.C. United, FedEx Field, Washington D.C.
    4. Július 31, Vasárnap Milan-Chelsea, Giants Stadium, New York