• N.E.O.!!!
    #11
    Következő célpontunk a kolumbiai drogbáró, Pablo Belisario Ochoa. Ez a veszélyes bűnöző néhány évvel ezelőtt ismeretlen helyen rejtőzött el, első feladatunk a rejtekhelyéhez vezető kerülőút megtalálása lesz, amiben segítségünkre egyedül az itt élő bennszülött U'Wa törzs lehet. Bizalmukat megnyerhetjük, ha a közelmúltban lezuhant szállítógép roncsai közül megszerezzük az istenségüket ábrázoló Aranyszobrot. Kevlár mellényt, látcsövet, iránytűt, AK 47-est és Pentagon kést mindenképpen vigyünk magunkkal. Rögtön induljunk a gép keresésére délkeleti irányban, s amennyiben őrjáratba futnánk, rejtőzködve kerüljük meg őket. A roncshoz érve a törzs mellett fekvő Aranyszobrot vegyük magunkhoz, és húzódjunk vissza az őserdőbe. A térkép keleti szélén látható "pöttyök" a törzs kunyhóit jelképezik, a folyómeder mellé érve vegyük arra az irányt. Amint a két őrhöz érünk, vegyük elő az AK47-est, és pontos, rövid sorozattal szabaduljunk meg tőlük, végül öltsük magunkra egyikük ruháját. A falu közelében emeljük kezünkbe az Aranyszobrot, hiszen csak így bizonyíthatjuk, hogy jó szándékkal közeledünk. A törzsfőnök bizalmát elnyertük, de segítséget csak akkor ígér, ha kiszabadítjuk fiát, akit a maffiózók a "Nagy Hídhoz" magukkal hurcoltak. A folyó mellett nyugati irányba indulva érkezünk célba. Nyugodtan nézzünk körbe, a foglyot rendkívül sokan és biztonságosan őrzik (egy-egy őr a tornyokban, két-két őr a parton és hárman közvetlenül mellette), ezért mindenképpen lövéseket fogunk kapni, de nem mindegy, hogy mennyit és hogyan. Másszunk fel az őrtoronyba, kapcsoljunk lopakodó módra, és amint az őr hátat fordít társainak, késeljük meg. Rakjuk el a kést, forduljunk meg, kapjuk fel a távcsöves puskához tartozó muníciókat, végül a puskát, és késlekedés nélkül kezdjük el az őrök leszedését igyekezve végig fejre célozni. Először a híd közepén állókkal kezdjük, majd a közvetlenül alánk gyűlőket, végül pedig a túlparton strázsáló őrt vegyük célba - végig vigyázva a fogoly testi épségére. Ha végeztünk, másszunk le, öltsünk magunkra új uniformist, és térjünk vissza a törzshöz (ne dobjuk el az R93-ast!) úgy, hogy ne a foglyot, hanem a folyót kövessük. Láthatjuk, hogy a fiú az apja mellett áll, lépjünk hát oda hozzájuk, a törzsfőnök ekkor ad engedélyt az általuk tákolt függőhíd használatára. Egy végigjátszásból szedtem. Remélem segítettem.