Szóld le az elötted írót!
-
#27083
A goatrance kialakulásának története
[szerkesztés] Rövid bevezetés a goatrance történetéhez
A goatrance kialakulásának kezdetei az 1990-es évekre tehetőek, ám a kultúra sokkal messzebbre nyúlik vissza az időben, pontosan az 1960-as évek végére. Ekkoriban a „hippikorszak” gyermekei Woodstock után azt a gondolatot próbálták továbbépíteni, hogy a természettel harmóniában élve folytassák azt a megkezdett életformát, melyet Woodstock elindított („Make Love, not War!”). Goa, India egy tengerparti állama lett a kalandvágyók és rocksztárok egyik fő célpontja, ahol keresték azt a szabadságot, melyet Woodstock adott. Az 1980-as évekig szépen virágzó kommunák alakultak ki Goán, melyek a saját szabályaik szerint, és a nyugati életmódtól teljesen eltérően éltek. Sokan azonban nem bírták ezt a fajta életstílust, és így csak kevesen maradtak ott. Azonban az 1990-es évek elején beköszöntött Goán is az elektronikus forradalom (acid), melyet az ott lakók azonnal a magukévá tettek, és továbbfejlesztettek saját szájuk íze szerint. A korszak nagy alkotásait (Yello, Talking Heads) egy San Franciscóban élő guru, Goa Gil szerettette meg az ottlakókkal, és ezekhez hozzátéve a népi, indiai folklorisztikus hatásokat, az akkoriban hódító detroit technót, industrialt, new wave-et, és az 1970-es évek pszichedelikus hangzásait létrehozták a goatrance-et, melynek előfutárai a Killing Joke és a Front242 voltak.
[szerkesztés] A goatrance kezdetei és fejlődése
A Goa-félsziget Indiában, Bombaytól 600 kilométerre, délre található. Goa, az indiai állam a hatvanas évek elejéig portugál gyarmat volt. Emiatt a helyi vallásra főként a kereszténység volt jellemző, ami igen különbözött a környező vidékek lakóinak hitvilágától, ami természetesen kulturális eltéréseket is szült. Meleg klímájának és közeli érintetlen tengerpartjainak köszönhetően a félszigeten található területek verhetetlen vételi ajánlatot jelentettek a nyugatról letelepedni szándékozóknak. Goa hamarosan egy igen népszerű nemzetközi találkozóhellyé vált, melyre a világ minden tájáról érkeztek az undergroundért, misztikumokért és spirituális feltöltődésért rajongók, de drogdealerek és sok más otthonukban sokszor számkivetettnek tartott emberek is, így létrehozva a félszigetre mai napig jellemző sajátos szín- és kultúrális kavalkádot. A barátságos helybelieknek köszönhetően a hely maga volt a paradicsom a hideg európai és észak-amerikai télből érkezőknek. Ezekben az időkben (a hatvanas évek vége felé), nem sokkal mielőtt a nyugati zenei stílusok kezdtek volna irányadóvá válni a hely sok parti őrült csodabogarat vonzott. A stílusok kavalkádjából először a pszichedelikus rockzene majd később a dub-os alapú reggae vált kiemelkedővé. Az emberek után a tengerentúlról hamarosan megérkeztek a partikhoz elengedhetetlenül szükséges tartozékok a generátorok és egyéb hangrendszerek is. A hely sajátosságainak megfelelően a partik a természet csodás tájain, tengerpartokon, pálma– és esőerdőkben kerültek megrendezésre. Ezeknek a rendezvényeknek a fontos majd hamarosan elengedhetetlen kellékeivé váltak a főleg indiai mitológiai de egyéb motívumokat is ábrázoló és önmagába olvasztó fluoreszkáló díszítések. A 87/88-as szezon igen érdekes fordulatot hozott. Az Acid House ebben az évben indult világhódító körútjára. Egy Laurent nevű francia DJ-nek az a ragyogó ötlete támadt, hogy ezeket az elektronikus hangokat partikon szólaltassa meg. Az eleinte igen hűvös fogadtatásban részesült zenei stílus volt a manapság pszichedelikus trance-nek nevezett irányvonal elődje. A mai stílus kialakulásához vezető következő nagy lépést egy kaliforniai DJ, a mai is napig meghatározó személyiség Goa Gil tette meg. Ötlete alapján kapcsolódott össze a zene és a „szellemiség”. Elképzelése: újrafogalmazni az ősi törzsi rituálékat a 21. század igényei szerint és a zene és tánc segítségével közösen eljutni egy újabb magasabb spirituális szintre. A kezdetekben igencsak körülményes és nehéz volt a megfelelő zenékhez hozzájutni, így a DJ-k a kazetták B-oldalát és az új hullám hangszereit keverték össze, valamint elektro zenék újraszerkesztett és az új hangzásban hangszerelt változatait mixelték, kezdetben állítható hangmagasságú Sony walkmanokon. Amint az idő Goán elviselhetetlenül forróvá vált a nyugati ember számára, április elejétől a késő augusztusi esős időszak bekövetkeztéig az utazók hazatértek otthonukba vagy tovább álltak más égtájak felé, magukkal vitték a zenéiket, gondolataikat és szellemiségüket. Ennek az őrült hibrid zenének a fanatikusai számtalan ötlettel és erős elhatározással felvértezve indultak útjukra, hogy egyre több és több emberrel ismertessék, meg a stílus nyújtotta új kulturális értékeket.