Szóld le az elötted írót!
-
#19450
Kitágult pupillával nézni a világra... 
A "legnépszerűbb" drog a könnyen beszerezhető, viszonylag feltűnés nélkül használható marihuána, mely egyfajta beavatást is jelent a tizenévesek számára.
Igen magas értékekkel bírnak azok a ténylegesen is a divathoz, méghozzá a zenei divathoz kapcsolódó kábítószerek, mint a Speed, az Extasy, az LSD, vagy az egyéb amfetamin származékok. Ezeknek a narkotimuknak a felhasználása a hétvégi droghasználókhoz kötődik, ezek hatásukat ugyanis a legjobban a megfelelő zene mellett fejtik ki.
Tipikus diszkó drogok, a kábítószerek közt olcsóak és zenefüggők. Zenefüggők azért, mert csakis a gyors ritmusú, felfokozott ütemű zenék alatt élvezhetők igazán. Ezekben a zenékben nem lényeges sem a hangszerek megjelenési formája, sem a szöveg, sem tulajdonképpen a zene minősége, csak egy a fontos: ritmus, a monotónia, és a ritmushoz jól alkalmazható fények, köd, valamint egyéb ilyen jellegű technikai újítások. Itt is fontos az egyéniség, sőt a megjelenésre is igen nagy hangsúlyt fektetnek, bár mint jól látható, ez a szubkultúra is megszabja a maga követendő trendjét.
Bepillantást nyerni a hétvégi "pörgésbe" nem nehéz. A következő interjú alanya, Tamás, egy "ismerősöm ismerőse", aki szívesen beszélgetett velem kábítószeres jelenéről és múltjáról. Mert szinte már csak ez van neki...
Tamással egy most divatos belvárosi klub késő délutáni, éledező közegében találkoztam. A helyet és az időpontot ő választotta. Nem sokat teketóriáztunk, nem futottunk udvariassági köröket: mindketten tudtuk, miért vagyunk ott, miről fog szólni a beszélgetésünk.
A 26 éves fiú, feltűnő jelenség: haja rövid és vörösre festett, felsőteste látványosan kigyúrt, a kötelező feszülős trikóban, amely természetesen vakítóan fehér, valamint bőrnadrágjában és hihetetlenül bumfordi cipőjében nem mindennapi látvány.
- Mitől jön be egy buli a számodra?
- Beindulok a zenére és arra, hogy mindenki mosolyog körülöttem. Olyan földöntúli az egész. Egyszerűen mozog a lábad és a tested a zenére, mintha nem is te lennél.
- Az önkéntelen élmény a fontos?
- Tulajdonképpen igen. Ki tudok kapcsolni, egy idő után semmi nem érdekel, csak az, hogy táncolhassak. Nem számít, hogy mi történik, hogy mi van.
- Az sem érdekel, hogy kik vannak egy ilyen buliban?
- "Anyagos" bulikra, amiket régebben acid partiknak hívtak, ma már ezer neve van a dolognak, általában mindig ugyan azok az arcok járnak. Látásból mindenkit ismerek és ennyi. Ez a zene nem arról szól, hogy együtt érezzük jól magunkat, hanem arról, hogy külön-külön jól ellegyünk. Némi hallucinogén segítséggel ez nem nehéz...
- A buliban szerzed be a szükséges drogot?
- Kezdetben ott vettem meg az anyagot, de utána változtattam, amikor már nagyobb tapasztalatom volt az egészben. Előtte megveszem már, van egy pár biztos kapcsolatom, akik nem csapnak be. Partidrogokkal könnyen befürödhet az ember.
- Ezt hogy érted?
- Nem mindenkinél ugyanolyan a választék, a minőség, sőt sokszor a mennyiség sem.
- Te mit használsz a legszívesebben?
- LSD-t. Az ilyen utazások a legjobbak. Mostanában keményítettem egy kicsit. Szívtam kokaint is, de az nagyon drága. De nagyon bejött.
- Milyen, amikor beveszed, mi változik meg?
- Minden. Iszonyú erőt érzek magamban, ami szétfeszít, ami belülről jön, mint valami rejtetett tartalék. Új helyeken járhatsz, új színekben láthatod a világot, a környezeted és te magad is megváltozol.
- Olyan, mint valami film?
- Pontosan! Mint valamilyen nagyon színes mesefilm. Persze csak akkor, ha bejön a buli.
- Miért milyen, ha nem jön be a buli?
- Fejfájós, nyögdösős borulás. Rosszul vagy, mert nem volt jó az anyag, vagy csak pörögsz, mert nem tudsz leállni, még órákkal buli vége után is. Nem táncolod ki, és még három nap múlva is megváltozott pupillával támolyogsz a világban. Mert aludni persze nem lehet gyorsító után. Ha okés a dolog, akkor az megváltoztatja az embert. Annyira, hogy utána nem is tudok olyanokkal beszélni, akik ezt nem élték már át. Csak anyagos haverjaim vannak!
- A bulikról ismered őket, vagy régebbről: iskolából, gyermekkorodból?
- Ugyan már! A gyermekkori és a sulis haverjaimról azt sem tudom, hogy élnek vagy halnak. Valahogy nem találok velük közös témákat. Úgy elmaradtak. Ahogy a régi csajok is.
- Szüleiddel hogy vagy?
- Nem igazán beszélünk. Olyan ritkásan találkozunk, nincs mit mondanom nekik sem. Nem igazán értik, hogy mi történik velem. Bár ők azt mondják, hogy én lettem szótlanabb, én nem akarok beszélgetni. Talán így van Amikor kisebb voltam, akkor ők nem értek rá. Akkor nem zavarta őket, hogy mindig mással lógok. Hajtottak, úgyhogy nem voltak otthon. Néha megszidtak, ha nem volt házim, vagy rend, esetleg részegen mentem haza, de semmi egyéb. Jó nagy veréseket kaptam, ha apám ráért, de anyám mindig adott pénzt utána, így vigasztalt. Bezzeg amióta kevesebb a melójuk, ráérnek a dolgaimon morfondírozni, nem veszik észre, hogy most már nagyfiú vagyok
Nem is figyel arra, amit mond. Az egyre erősödő dübörgő zene ritmusára mozog lassan keze-lába, pedig ül. Közben mosolyog.
- Még ők tartanak el?
- Ja, anyám még mindig szokott pénzt adni, de azért keresek is valamennyit.
- Mi a foglalkozásod?
- Portás vagyok egy nagyobb szállodában. Elég unalmas meló. Semmi pörgés. Átlag.
- Most is van benned valami?
- Igen. Buli van nem?!
- Mit vettél be?
- LSD-t. Bélyeget.
- Kérlek, ne sértődj meg a kérdésem miatt: kábítószeresnek tartod magad?
- Én? Dehogy? Akkor hagyom abba, amikor akarom! - mondja nagyon meggyőzően, és elnéző mosollyal indul a táncparkett felé. Azért még búcsúzóul odainteget.
Tamás vékony és impulzív alkat. Még nem látszanak rajta a rendszeres droghasználat látványos jelei, de a legrosszabb úton halad afelé, hogy úgy legyen. Családi háttere sokáig nem volt kiegyensúlyozott. Szülei sokat dolgoztak: számukra a karrier, illetve a már megteremtett egzisztencia emelése volt a fontos. Gyermekükkel nem foglalkoztak, elhanyagolták. Hiába tendencia, hogy a modern családokban tiszteletben kell tartani az egyén önállóságát, ez már tovább ment azon a bizonyos egészséges határon. A túlságosan is engedő nevelés, majd később idővel a szigorítás nem éppen célra vezető.
Tamás és társai a huszadik századvégi magyar társadalom "aranyifjai". Nem tartoznak senkihez, sehova. Nem is akarnak. Nincsenek elvárásaik, elveik, céljaik. Élvezik a pillanat örömét, és pörögnek, ameddig tart az anyag hatása, nem törődnek a holnappal. A hagyományos diszkók monoton techno-acid partikká való átalakulása már 1994-től megfigyelhető, az "anyag" jelenléte szinte azonnal összeforrott ezekkel a rendezvényekkel. A nyolctól akár negyvennyolc órán keresztül tartó partikat nem lehet bírni "gyorsító" nélkül, amelyhez tetemes mennyiségű ásványvíz elfogyasztása is társul. Mostanára pedig szinte kultusza van a drogfogyasztásnak.