A terrorizmus minden formája üldözendő. De mi hívta életre a terrorizmust? Az adott nép gyenge katonai potenciálja. Ha az USA és a birkacsordája kivonulna a közel-keletről (is), nem folyna bele az adott országok belügyeibe, akkor szerintem csak elenyésző számban fordulna elő terrorista merénylet (persze Izrael más tészta, de ezt nem boncolgatom, mert nagyon könnyen rámsütik a bélyeget, miszerint vagy zsidóbérenc vagy antiszemita vagyok, szóval jobb erről hallgatni). Persze ha kivonulnának, akkor elesnének az olaj jelentős részétől, ami ugyebár jelentős érdek. Így inkább a demokratikus rend bevezetését tűzik a zászlajukra, egy több ezer éves kultúrára akarják ráerőltetni a saját társadalmi és gazdasági berendezkedésüket - ahol persze szabadversenyes, hogy ne mondjam "rablókapitalizmus" folyik -, így a hangzatos jelszavak mögött kőkeményen a saját érdekük miatt indítanak háborúkat. Kérdem én: mire való az ENSZ? Ki nevezte ki a világ rendőrévé az USÁ-t? Miért tűr meg diktatúrákat (pl.: Szaúd-Arábia) egyik helyen, mikor a másikon üldözi? Korrupt zsaru.
Ááááá, nem is fejezem be, mert csak felbosszantom magam, így is jó eséllyel törlik majd ezt a hozzászólásomat. Bocs, ha nem voltam teljesen világos, ill. bocs az offért.