BKV rádió
  • Cat #1
    Kísérleti rádióadás a hármas metró két megállójában

    Alagút FM néven indít adást egy magáncég a BKV-val együttmûködésben a fõvárosi metrómegállók területén - írja a Népszabadság. Egyelõre kísérleti jelleggel hallható a mûsor az Áprád híd és a Nyugati pályaudvar állomásokon, de ha sikeres lesz a próbálkozás, a kék vonal több pontjára is kiterjesztik majd a programot.

    Szól a rádió – tegnap óta a metróban is, igaz, június végéig egyelõre csak kísérleti jelleggel a 3-as (kék) vonal két megállójában, az Árpád hídnál és a Nyugati téren. A négy magánszemély által alapított AFM Média Kft. ugyanis kétévi egyezkedés és hosszas mûszaki elõkészítés után megállapodott a BKV-val: zenével, negyedóránként hírekkel és reklámmal szórakoztatja a metró várakozó utasait – jelentette be tegnap Németh László, a rádiós társaság marketing-tanácsadója. A sugárzásra a föld alatti belsõ, felújított biztonsági utastájékoztató rendszerét használják, ezért tevékenységüket nem szabályozza a médiatörvény – ismertette a mûszaki megoldást Zentai László, a BKV mérnöke.

    A hálózat kiépítéséhez, illetve a meglévõ rendszer – mindkét fél részérõl több millió forintos – átalakításához azonban szigorúan be kellett tartani a Fõvárosi Közlekedési Felügyelet elõírásait. A rádiózás ugyanis nem mehet az utastájékoztatás rovására, ezért a sugárzás csak a mozgólépcsõ alján, a lenti peronon kezdõdik – megállónként száz hangszórón –, s nem is hallható minden ponton. Vagyis, akik nem kérnek a szórakoztatásból, az úgynevezett csendes zónákban várakozhatnak a szerelvényre. Az övezeteket jól látható feliratok jelzik.

    A szerelvények érkezése és indulása közötti idõszakban viszont teljesen elnémul az alagútrádió. A társaság ígéri: a nap tizenkilenc órájában igényes, népszerû zenét, friss híreket, információkat sugároz. A szórakoztatást azonban csak akkor állandósítja és terjeszti ki a cég más állomásokra is – Deák tér, Újpest központ, Lehel tér, Ferenc körút, Határ út, Ferenciek tere, Kálvin tér, Nagyvárad tér –, ha a kísérlet beválik, vagyis tetszik az utasoknak. A napokban szórólapokon népszerûsítik a szolgáltatást, és közzéteszik azokat a telefonos és internetes elérhetõségeket, amelyeken a visszajelzéseket várják.