
-
Nadi #2587 Várható volt...
Kedden ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága és a testület az Újpest-DVSC Magyar Kupa-mérkőzésen többször is durván szabálytalankodó, sportszerűtlenül viselkedő középpályás, Erős Károly ellen megszüntette az eljárást, amely csak azt bizonyítja: nem minden csapat részesül egyenlő elbírálásban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága megszüntette az eljárást Erős Károllyal, az Újpest FC középpályásával szemben, aki a Debrecen elleni Magyar Kupa-negyeddöntőjének első mérkőzésén sorozatos szabálytalanságokat követett el, emellett sportszerűtlenül viselkedett csapatunk vezetőedzőjével, Supka Attilával.
A testület megtekintette a találkozó felvételét és az ott látottak alapján nem tartotta indokoltnak Erős ellen fegyelmi vizsgálat lefolytatását.
Az esetet felháborítónak tartjuk, ugyanis a videofelvételek is bizonyították, hogy Erős Károly a mérkőzés folyamán három debreceni játékos ellen is durva szabálytalanságot követett el. Szerb csatárunkat, Brnovicsot például úgy lekönyökölte, hogy ömlött a vér a játékos szájából, amelyet később több öltéssel össze is kellett varrni. Érdekesség, hogy a mérkőzést közvetítő sportcsatorna szakkommentátora is megállapította: szándékos ütésről van szó. Mindezt tette annak tudatában, hogy az esetet visszajátszották, kikockázták, és ekkor egyértelműen látszott, Erős még hátra is nézett (pedig azzal védekezett az újpesti játékos, hogy nem látta csatárunkat), tehát tudta, hogy érkezik Brnovics, akit végül durván lekönyökölt.
Az ilyen esetekért a játékvezető rendszerint azonnal kiállítja a játékost, ha mégsem, akkor a fegyelmi bizottság a videofelvételek alapján hozza meg döntését. Mivel a felvételek egyértelműen bizonyítják a szándékosságot, ám mégis felmentették Erős Károlyt, így csak azt tudjuk megjegyezni: nem minden csapat részesül egyenlő elbírálásban.
Ami külön megjegyzendő, az ország egyetlen sportnapilapja, amely máskor képes csapatokat, játékosokat a sárba tiporni cikkeivel, most egyetlen szóval sem tesz, és tett említést a történtekről, pedig ha más nem, a média felemelhetné
a hangját, hogy a jövőben ilyen döntések ne születhessenek.
www.dvsc.hu