
-
Nadi #2474 A debreceni bajnokcsapat esélyesként lép pályára a Ferencváros otthonában.
Vasárnap 11.30-tól veszi kezdetét a Borsodi Liga 13. fordulójának zárómérkőzésén a Ferencváros–DVSC AVE Ásványvíz összecsapás. Ha csak a táblázaton elfoglalt helyezéseket vesszük alapul, akkor nem beszélhetünk rangadóról, hiszen a debreceni bajnokcsapat 28 ponttal a második helyen áll, míg a Fradi mindössze a 12. helyen szerénykedik 11 egységgel.
- A táblázaton elfoglalt helyezésüktől elvonatkoztatva, óvatosan kell kezeli a Ferencvárost, hiszen hazai környezetben játszanak, az új edző által új impulzusok érték a gárdát, ami lökést adhat a játékosoknak. Biztos vagyok benne, hogy vasárnap egy harcos Ferencváros ellen lépünk pályára – véleményezte a Naplónak a riválist Supka Attila, a DVSC-AVE Ásványvíz szakvezetője. – Úgy gondolom, megfelelő hozzáállással el tudjuk érni a célunkat, és pontokkal távozhatunk az Üllői útról. A mi helyzetünkben nem törekedhetünk az FTC ellen sem másra, minthogy elsődlegesen a győzelem megszerezéséért lépjünk pályára. Ugyanolyan játékfelfogásban játszik majd a két gárda, nem tervezek változtatást sem a szerkezeti felállásban, sem a kezdőcsapat összeállítását illetően, azaz azoknak szavazok bizalmat, akiknek legutóbb. Ha ugyanazt tudjuk nyújtani, amit a Sopron ellen az első félidőben, illetve a területszűkítést is jól alkalmazzuk, akkor nem lehet probléma a Fradi ellen sem.
Tervezett összeállítás:
Csernyánszki – Bernáth, Éger, Máté, Szabó O. – Dombi, Kiss Z., Sándor, Halmosi – Brnovics, Sidibe