banner_0.jpg




  • Sheva
    #2302
    Supka Attila: Túl kell lépnünk a történteken

    2005. 09. 16. 11:50


    A Loki vezetőedzője szerint a csapat elsősorban első félidei játékának köszönheti a nagyarányú vereséget.


    Tegnap súlyos, 4-1-es vereséget szenvedett a Loki Donyeckben. Mindenki nehéz mérkőzésre számított, de azt senki sem sejtette, hogy a Sahtar így átgázol a Debrecen együttesén. Supka Attila szerint az első félidei játék az oka, hogy ilyen arányban kapott ki a csapat.
    - A figyelmetlenségek alaposan közrejátszottak abban, hogy ilyen eredmény született – mondta a vezetőedző. - Elkerülhető gólokat kaptunk, főleg igaz ez az első találatra, de a második és a harmadik is figyelmetlenségből adódott, és ezzel eldőlt a mérkőzés sorsa.

    - Sokakat meglepett a Loki első félidei összeállítása, hiszen a már megszokott 4-4-2 helyett öt középpályással küldte pályára a csapatot, Brnovics pedig egyedül próbálta elöl hasznosítani magát, sikertelenül. Mi volt az elképzelés?

    - Elsősorban a biztonsági játék volt a célunk, megpróbáltuk megszűrni a középpályájukat, stabilabbá tenni a védekezésünket, de nem sikerült megvalósítanunk, amit elképzeltünk. A második félidőben, amikor visszaálltunk arra a rendszerre, amit megszoktunk, jobb lett a játékunk, sőt gólszerzési lehetőségeink voltak.

    - A javulás elsősorban a taktikai változtatásoknak köszönhető, vagy azért az is benne volt, hogy a Sahtar a háromgólos előny tudatában már nem törte magát annyira?

    - Szerintem magának a váltásnak volt köszönhető, hogy partiban voltunk az ellenféllel és gólt is tudtunk rúgni a végén, ami a továbbjutási esélyeinket nézve még talán sokat is jelenthet. A Debrecen történetében már előfordult, hogy a csapat nagyobb arányban vereséget szenvedett idegenben - gondolok itt a Bordeaux-ra -, de hazai környezetben sikerült jó eredményt elérni. A csapat azt a játékot tudja, amit tegnap játszott a második félidőben, nekünk ezt kell erőltetni a továbbiakban is és bízom benne, hogy hazai környezetben, jól felkészülve eredményesek tudunk lenni.

    - Hétfőn egy másik fontos mérkőzés vár a Lokira, hiszen az Újpest látogat Debrecenbe. Mennyire lehet ilyenkor lelkileg felrázni egy csapatot?

    Tény, egy kicsit megviselte a játékosokat a tegnapi kudarc, de ez ilyenkor természetes. Ugyanakkor profi labdarúgókról van szó, tehát ezen túl kell lépniük, el kell felejteni a Sahtar elleni mérkőzést és a következő feladatra kell koncentrálni. Teljesen más jellegű lesz a hétfői mérkőzés, hiszen magyar bajnokságról van szó, ráadásul hazai környezetben játszunk. Nagyon fontos, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot. Bízom benne, hogy mindenki átérzi ennek súlyát és a kupakudarc után a magyar bajnokin sikerül javítani.