banner_0.jpg




  • Sheva
    #2189
    Donyeck, szeptember 12., 14.15 Kemény idegenlégió vár a Lokira.



    Supka Attila, a DVSC vezetőedzője és segítője Herczeg András a hétvégén Kijev felé vették az irányt, ahol a kisebbik fővárosi gárda, az Arsenal találkozott a Loki UEFA-kupa ellenfelével, a Sahtyor Donyeck csapatával. A gól nélkül véget érő mérkőzésen azt mérhette fel a magyar bajnokcsapat két edzője, hogy Donyeckben milyen ellenfél várja őket csütörtökön.
    - A Sahtyor légiósai 9 különböző országból származnak, ennek ellenére egy tényleg jól összerakott csapatról van szó - mondta Supka. - Erről ugyan eddig is tudtunk, ám a videokazetták után most személyesen is meggyőződhettünk róla. Feltűnő volt, hogy remek a kondícióval bírnak, valamint az is megjegyzendő, hogy még a kispadon is válogatott játékosok ülnek. Ennek példájául csak egyetlen nevet említenék: az ötvenszeres ukrán válogatott Tyimoscsuk nem fért be a kezdőbe a hétvégén. Olyan idegenlégiósaik vannak, akik hazájuk válogatottjában is biztos helyet tudhatnak maguknak, például a horvát Srna, a lengyel Lewandowski, vagy a nigériai Aghahowa, de van cseh és román válogatottjuk is, és akkor a braziljaikról még nem szóltunk. A hétvégén lejátszott mérkőzés 25. percében leendő ellenfelünk tíz főre fogyott, elvesztette a leggólerősebb játékosát, a brazil Brandaót, akit könyökölésért állítottak ki, de idegenben még így is simán ki tudták húzni döntetlenre.
    Supka Attila egyébként éppen csak hazaugrott Debrecenbe, levezényli csapatának a hétfői edzést, aztán kedden kora délután - már a játékosaival együtt - utazik vissza Donyeckbe.
    Az UEFA-kupa csoportkörébe jutásról döntő párharc első meccsét csütörtökön magyar idő szerint 18.00 órakor játsszák Donyeckben, a visszavágóra két hét múlva kerül sor.