SONEEC#952
Hosszú huzavona után a katalán nemzetiségű középpályás végül Angliába szerődött, s ezzel egy év sikeres szereplés után ismét elhagyta a Barcelonát, de úgy tűnik most végleg.
A Liverpool hosszú hetek óta szerette volna megszerezni a középpályást, de eleddig a Barca vezetői visszatartották az üzlet megkötését. Bár Garcia többször is kijelentette, nem szeretné elhagyni Katalóniát, végül a pénz döntött. Ugyanis a Pool megemelete korábbi 9 milló eurós ajánlatát, s csaknem 12 millót kínált a támadó felfogású futballistáért. Ezt pedig már elfogadta a Barca vezérkara. Az üzelet mozgatórugója egyértelműen Rafa Benítez (a Liverpool edzője) volt, aki már hosszú évek óta szeretné, ha a katalán játékos a keze alatt edződne, de eddig nem koronázta siker próbálkozásait. Ezen a nyáron is meg kellett dolgoznia azért, hogy kedvence végül Liverpoolba kerüljön, de ezúttal sikerrel járt. Beníteznek azért is kedvence Luis Garcia, mert mivel kétlábas, a középpályán szinte bárhol bevethető.
A játékost ma mutatják be hivatalosan az Anfield Road-on, ahol legalább majd az anyagiak vígasztalják Garciát, ha már el kellett hagynia szülőföldjét. A középpályás ugyanis Angliában annyit fog keresni, mint Barcelonában Etoo, s majdnem annyit, mint Ronaldinho. A futballista alapfizetése ugyanis három milló euró lesz.
A Barca kezdőcsapatában így már biztosnak tűnik Giuly helye, de ez a klubváltás talán fordulatot hozhat Saviola ügyében is, akire ezáltal már nagyobb szükség lehet a következő évben