• R9
    #212
    Parreira valakit kihagy a nagy ötösből

    Carlos Alberto Parreira, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, hogy Ronaldinho, Ronaldo, Kaká, Adriano, Robinho ötösből valakit mindenképpen kihagy a kezdőcsapatból a Bolívia és Venezuela elleni világbajnoki selejtezőkön.

    A szakember egyelőre nem árulta el, ki lesz a hiányzó a vasárnapi és szerdai találkozón, így a helyi sajtó rögtön találgatásokba kezdett, ennek ellenére nem jutott komolyabb eredményre. A nemzeti csapat legutóbbi összecsapásán a kihagyhatatlannak tűnő Ronaldinho eltiltás miatt nem léphetett pályára, ugyanakkor Adriano három, Robinho pedig egy gólt szerzett, Ronaldo és Kaká pedig az előkészítésben volt eredményes. "Már megszületett a döntés, de végelegeset csak pénteken mondhatok" - nyilatkozott Parreira.

    A vb-címvédő brazilok számára csak a presztízs lehet a tét a két mérkőzésen, ugyanis az utolsó két forduló eredményeitől függetlenül már kvalifikálták magukat a 2006-os németországi eseményre.