VÉGÍTÉLET
-
#175
A WHO nyugat-csendes-óceáni irodájának vezetője, Sigeru Omi azt mondta kedden Hanoiban: fennáll a lehetősége annak, hogy a kétféle vírus találkozik, mutációt képez és világméretű járványt, úgynevezett pandémiát okoz. Az illetékes szerint ezért égetően fontos megakadályozni, hogy létrejöjjön ez a molekuláris szintű mutáció. "Mindig fennáll annak a veszélye, hogy egy ilyen járvány komoly pandémiává fajul, ami már nemcsak néhány száz, hanem több millió embert érintene szerte a világban" - mondta a WHO-illetékes.
Ázsia felé közeledik
Sigeru Omi utalt arra, hogy az emberi influenzának jelenleg az európai kontinensen és Észak-Amerikában észlelt H3N2 törzse Ázsia felé közeledik. Az Egészségügyi Világszervezet szerint valós veszélyt jelent, ha ez az emberi vírustörzs találkozik a madárinfluenza leggyilkosabb változatával, az Ázsiában már legalább 8 halált okozó H5N1 törzsével. Az 1918-19-es influenza-világjárvány a becslések szerint 50 millió ember életét is kiolthatta. További pandémiák törtek ki 1957-58-ban, valamint 1968-69-ben, és ez utóbbi során fejlődött ki az influenza jelenleg terjedő H3N2 vírusa.
Az Egészségügyi Világszervezet úgy véli, hogy a vírust a költöző vízi szárnyasok terjesztik a délkelet-ázsiai térségben. A betegség eddig mindig állatról terjedt át emberre, emberről emberre történt átvitel esete még nem ismeretes.