Eurobarca | Hivatalos honlap

El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik


  • DONGUBA
    #816
    Ronaldinho beadja a papírokat
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    A Barcelona irányítója, Ronaldinho Gaúcho úgy tűnik elhatározta magát, s beadja a kérvényt a spanyol állampolgárságért. Nyáron lesz két éve, hogy Ronaldinho Barcelonába költözött, s így a szabályokat tekintve már lehetősége lesz a kérvény beadására. A spanyol útlevél azért lenne fontos, mert úgy a Barcelonának még egy helye lenne a keretben unión kívüli játékos számára, most ugyanis nincs ilyen szabad hely.

    Ronaldinho ha megkapná a spanyol papírokat kettős állampolgárrá válna, mely nem csak a már említett előnyt jelentené, hanem a játékos megszabadulna az örökös vízumkérdéstől is. Ronaldinho ugyanis brazil útlevelével közel sem utazhat olyan egyszerűen Európában, mint társai. A Barcelona vezetése természetesen teljes mértékben az ügy mellett van, s biztosította Ronaldinhót arról, hogy minden segítséget megad majd a procedúra során. Így volt ez a legutóbbi nyáron is, mikor Sylvinho és Saviola ügyét segítette a klub, akiknek már birtokukban van az útlevél.

    A brazil irányító várhatóan júliusban adja majd be a kérelmet, de az útlevelére sokat kell majd várnia, mivel a tervek szerint csak egy évvel később kaphatja meg az állampolgárságot. A Barcánál viszont talán nem szomorkodnának nagyon ezért, mert Eto'o esetében már idén nyáron lezárulhat a folyamat, s így egy unión kívüli hely felszabadulna. Eto'o helyzete persze jóval egyszerűbb Ronaldinhoénál, mivel a kameruni játékos már lassan tíz éve Spanyolországban él.

    A katalán egyesület harmadik unión kívüli játékosa a mexikói Rafa Márquez, aki hasonlóan Ronaldinho-hoz, gondolkozik a papírok beadásán, melyre neki is most nyáron lenne lehetősége. Márquez körülbelül egyszerre érkezett Barcelonába, mint Ronaldniho (2003 nyarán), így optimális esetben az is előfordulhat, hogy egyszerre kapják meg útlevelüket.