Eurobarca | Hivatalos honlap

El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik


  • DONGUBA
    #708
    Rosell-ék tízes listája
    Írta: Cséká
    --------------------------------------------------------------------------------

    A Barcelona gőzerőkkel készül a téli átigazolási időszakra, hogy pótolja súlyos sérültjeit. Ezt a klub alelnöke, Sandro Rosell is megerősítette,aki elmondta, hogy 10 játékost szemelt ki a vezetőség:

    "Tízen vannak a listánkon, öt középső középpályás és öt támadó. Jelenleg azonban még semmi konkrétummal nem szolgálhatunk." Az említett listára egyébként a Frank Rijkaard, Txiki Begiristain, Joan Laporta és a fent szóló Sandro Rosell alkotta asztaltársaságnállehetett feliratkozni, hiszen ők állították össze az ominózus névsort múlt heti vacsorájuk közben. Erre a listára minden bizonnyal sokan kíváncsiak lennénk, de kvartett egyelőre nem fedte fel a lapjait.

    Persze vannak olyan játékosok, akik már régóta kapcsolatban állnak a Barcával, s ilyen a Juventus középpályása, Alessio Tacchinardi is. Azolasz ügyében most annyi előrelépés történt, hogy az olasz bajnokságlistavezetője 4 millió fontban szabta meg a kissé mellőzött játékosának árát. Tacchinardi azonban személyes igényeivel is előrukkolt, melyszerint három éves kontraktust írna alá a katalánokkal, évi 1,4 millió euróért.

    Most már tehát a Barcelonán a sor. Frank Rijkaard mindenképpenszeretné a keretben tudni a nagy munkabírású játékost, de avezetőség más véleményen van. Rosell-ék legfeljebb akölcsönszerződésbe egyeznének bele, főleg úgy, hogy egy harmincéves középpályásról van szó.