A háborút követő békeszerződés minden korszerű fegyver, köztük a harckocsik gyártását és fejlesztését is megtiltotta Németországnak. Ez azonban már az 1920-as években titokban sort kerített a harckocsigyártás megalapozására.
Az 1920-as évek közepén a nehézipar mérvadó cégei, a Rheinmetall-Borsig, a MAN, a Krupp és a Daimler-Benz megrendelést kaptak arra, hogy titokban lássanak hozzá könnyű-, illetve közepes/nehéz harckocsik prototípusainak tervezéséhez és építéséhez. A programok Großtraktor (nehézvontató), illetve Leichte Traktor (könnyűvontató) néven futottak. Az elkészült prototípusokat alapos tesztsorozatnak vetették alá a szigorúan titkos kámai (szovjet) gyakorlóterületen, amelyek az 1922. évi rapallói egyezmény nyomán nyíltak meg a német hadsereg és hadiipar előtt. E harckocsik korszerűtlenek voltak, technikai hiányossággal küszködtek, bonyolult szerkezetük miatt nem voltak alkalmasak a tömeggyártásra. Segítséget jelentett, hogy a német mérnökök konzultálhattak szovjet kollegáikkal, akik ekkorra már több mint ezer legyártott harckocsival büszkélkedhettek. A korai német prototípusokkal szerzett tapasztalatok fontosak voltak a későbbi, a második világháborút végigszolgáló típusok megtervezésénél.
