#432
" Deus Ex: Human Revolution - PC-n lesz a legszebb
Az ma már szinte természetes, hogy a legtöbb PC-s játék egyben multiplatform is. Ezzel párhuzamosan pedig a kiadók és fejlesztők szokásává vált, hogy bőszen hangoztatják: igyekeznek teljesen egyformára behangolni az egyes portokat. Nos, a Deus Ex esetében a készítők is egyértelművé tették, melyik lesz a legjobb.
Persze az aggodalom általában jogos, hiszen megszokhattuk, hogy ha valamit konzolokra is fejlesztenek, akkor általában azok képezik a fő platformot, míg a PC-sek csak egy kétes minőségű portot kapnak. A Square Enix és az Eidos Montreal úgy próbálta meg áthidalni a problémát, hogy külsős céget szerződtetett a PC-változat elkészítésére.
Az Eidos Montreal szerint logikus volt a Nixxes nevű cég kiválasztása, hiszen már évek óta együtt dolgoznak, a srácok pedig igazi PC-specialisták. Olyannyira, hogy Jurjen Katsman, a Nixxes vezére nem is nagyon tud lelkesedés nélkül nyilatkozni az általuk fejlesztett verzióról: "Nyilván egy kicsit elfogultak vagyunk, de szerintünk egyértelműen a PC-s változat lesz a legjobb. Az extra mélység, amit a 3D-től és az EyeFinity támogatástól kapsz, a nagyobb felbontás, a több effektus, a magasabb framerate mind-mind a konzolos változatok fölé helyezi."
Katsman ezen kívül elmondta, hogy számára a teljesen testreszabható egeres-billentyűzetes irányítás is a PC oldalára billenti a mérleget. A Nixxes egyébként beépített DirectX 11-támogatást, így megfelelő grafikus kártya birtokában olyan extra funkciókat élvezhetünk, mint a valós idejű tesszelláció, a tápos Screen Space Ambient Occlusion, és a sokkal szebb elmosódások és mélységi effektek. " GK