\"Porból lettünk, porrá leszünk\"
  • Landren
    #2090
    Nehezebb az Eris a Plútónál
    2007. június 25., hétfő, 9:12

    Sikerült az Eris nevű Kuiper-objektum tömegét és méretét pontosan megbecsülni - mindkettő tekintetében megelőzi a Plútót.


    Az Eris nevű Kuiper-objektumot 2005-ben fedezték fel a Palomar Obszervatóriumból. Már az első mérések alapján is közel akkorának tűnt, mint a Plútó, ezért hamar a figyelem középpontjába került. A méret és a tömeg pontos megbecslése azonban nehéz egy ilyen távoli égitestnél, és hosszú megfigyelés-sorozattal jutottak csak közelebb a keresett értékekhez.


    Az Eris és néhány bolygó helyzete a Nap körül 2006.10.11.-én (NASA)

    A hivatalosan 2003 UB313, azaz 136199 Eris körül egy 150 km átmérőjű, Dysomnia névre keresztelt hold kering 37 ezer km távolságban, 16 nap alatt megtéve egy teljes fordulatot. A Dysomnia segítségével sikerült megállapítani az Eris tömegét, amely a Plútóénál 27%-kal nagyobbak mutatkozott, azaz 1,6x1022 kg, 0,02x1022 kg hibával. Sűrűségére 2 g/cm3 körüli érték adódott, mérete pedig 2400 és 3000 km között lehet. Mind a méret, mind pedig a tömeg szempontjából megelőzi a Plútót - ezentúl tehát nem a Plútó a legnagyobb tömegű és méretű Kuiper-objektum.

    A Keck Obszervatóriumból és a Hubble-űrteleszkóppal vették tüzetesen szemügyre az objektumot. A színképi adatok alapján kiderült, hogy felszínét metánjég borítja, amely a napsugárzás és a kozmikus sugarak töltött részecskéinek bombázása miatt enyhén elsötétedett. A felszín színe ezáltal sárgásvörös lett, míg a hozzá hasonló Plútóé inkább vöröses árnyalatú - az eltérés oka talán a Plútónál kicsit nagyobb naptávolságban keresendő.


    A ma ismert legnagyobb Neptunuszon túli égitestek, összehasonltásként alul a Föld méretével. A Plútó jelenleg második a sorban (NASA)

    A Plútó a Nemzetközi Csillagászati Únió tavalyi döntése értelmében már nem számít a bolygók közé. "Lefokozása" után egykori dicső címéből csak a legnagyobb Kuiper-objekum státuszát tudta megtartani - egészen mostanáig, azaz kevesebb, mint egy éven keresztül. A Plútó napjainkban már nem más, mint egy a nagy Kuiper-objektumok közül. Azonban az új trónbitorló, az Eris sem ülhet nyugodtan babérjain. A Kuiper-öv felderítése egyre gyorsabban zajlik, könnyen lehet, hogy hamarosan egy még nagyobb égitestre akadnak a térségben.

    Kereszturi Ákos