\"Porból lettünk, porrá leszünk\"
-
#1966
A húsz éve felrobbant szupernóva fiatalabb testvére
2007. február 16., péntek
Egy kék óriáscsillagot ugyanolyan gázgyűrűk öveznek, mint a Nagy Magellán-felhőben 1987-ben feltűnt szupernóvát.
Ezekben a hetekben lesz pontosan húsz éve, hogy az elmúlt 400 év legfényesebb szupernóváját felfedezték a Nagy Magellán-felhőben. Az 1987. február 24-én szabadszemes fényességnél feltűnt új csillag ugyan nem a saját Tejútrendszerünkben, hanem a 163 ezer fényévre levő kísérő törpegalaxisunkban robbant fel, mégis új fejezetet nyitott a csillagok halálának kutatásában. Az SN 1987A jelzésű objektum érdekességei közül messze kimagaslik a mindmáig rejtélyes eredetű hármas gyűrűs szerkezet, melyet néhány évvel a robbanás után fedeztek fel a Hubble Űrtávcsővel. Feltehetően a csillag robbanását megelőző néhány ezer évben ledobott por- és gázfelhőkről van szó, ám kialakulásuk részletei ismeretlenek.
![]()
Az SN 1987A körüli hármas gyűrűs szerkezet (Christopher Burrows, ESA/STScI, NASA)
Nathan Smith (University of California) a Spitzer űrtávcsővel a HD 168625 jelzésű kék szuperóriás csillagot vizsgálta az M17 csillagkeletkezési régió peremén. Az objektum Naptól mért távolsága mintegy 7000 fényév, és immáron 13 éve, hogy felfedeztek körülötte egy 20 km/s sebességgel táguló egyenlítői gázgyűrűt. A most elkészült felvételeken feltűnt két újabb gyűrű is, melyekkel együtt a HD 168625 a legjobb jelölt az SN 1987A tejútrendszerbeli ikertestvérének keresése közben.
Mindez azért érdekes, mert annak idején mindenki meglepődött, amikor az SN 1987A szülőcsillagát (progenitorát) az Sk –69 202 jelű kék óriáscsillaggal azonosították a robbanás előtti képeken. Korábban az elméletek azt jósolták, hogy vörös szuperóriások robbannak fel II-es típusú szupernóvaként, az SN 1987A azonban rámutatott, hogy lehetséges a visszatérés a kék szuperóriások közé, így csillagfejlődési elméleteinket pontosítani lehetett. A most vizsgált HD 168625 és az SN1987A progenitora nagy mértékben hasonlít, hiszen míg az Sk –69 202 B3I színképtípusú, 16000 K felszíni hőmérsékletű, Napunknál mintegy százezerszer intenzívebben sugárzó csillag volt, addig a HD 168625 15000 K hőmérsékletű, fényteljesítménye pedig 250 ezer napluminozitásnak felel meg. Becsült tömege 20-25 naptömeg, szintén nagyon hasonló az Sk –69 202 húsz naptömegnyire becsült egykori tömegéhez. Ennek megfelelően a HD 168625 részletes tanulmányozásával betekintést nyerhetünk a 20 évvel ezelőtti csillaghalálhoz vezető folyamatok részleteibe.
![]()
A HD 168625 gyűrűi. A kép jobb oldalán egy másik fényes kék változócsillag, a HD 168607 látszik. (Nathan Smith, University of California)
A legnagyobb tömegű szuperóriás csillagok kezdeti tömegük jelentős részét ledobják fejlődésük során. A fényes kék változócsillagokra (Luminous Blue Variables, LBV) hatalmas kitörések jellemzők, melyek közben néhány év-évtized alatt több naptömegnyi anyagtól megszabadulnak. Legismertebb példa erre a déli égen látható éta Carinae, amely a 19. sz. közepén az égbolt második legfényesebb csillagává vált több évig tartó kitörése alatt. Az ilyen csillagok körül folyamatosan táguló, és az ismétlődő fellobbanások miatt többszörösen héjas szerkezetű anyagfelhő figyelhető meg.
A HD 168625 paraméterei arra utalnak, hogy a most felfedezett ködösséget szintén az LBV-kre jellemző kitörés hozta létre, azaz feltehetően az SN 1987A progenitora is egy fényes kék változócsillag lehetett. Ennél is érdekesebb az a következtetés, miszerint elképzelhető, hogy a HD 168625 lesz a következő II-es típusú szupernóva a Tejútrendszerben. Viszonylag kis távolságának köszönhetően rendkívül látványos csillagászati jelenség lenne a legalább a Jupiterrel vetekedő látszó fényességű robbanás, melyet kedvező égi elhelyezkedése folytán a Föld szinte bármely pontjáról észlelhetnének az amatőr- és szakcsillagászok...
Forrás: Smith N., Astronomical Journa
