StarFist#80
Kicsit kiegészíteném az elhangzottakat.
A Nap körül keringő törmelék két nagyobb csoportra bontható megsemmisíthetőségét tekintve:
- A "lágyak" a vízjég-metán összetételűek. Ezekre érdemes nukleáris töltetekkel tüzelni. A robbanás hatásai közül a hősugárzás ezekben aránylag nagy rombolást képes véghezvinni. Az elpárolgó jég-metán elegyben pedig kialakulhat lokálisan egy lökéshullám, ami esetleg darabokat törhet le a céltárgyból (nagy célpont esetén kis mélységben a felszín alatt robbantva). Kis célméret esetén pedig esetleg több darabra törheti. Ez még nem jelenti azt, hogy ezek a darabok el távoldnak egymástól, lehet, hogy laza felhőként együtt maradnak és így csapódnak be a bolygó felszínbe. A ma alkalmazott termonukleáris töltetek indítási sajátosságai miatt (a termonukleáris reakcióhoz szükséges hőmérsékletet és nyomást egy kis méretű hagyományos atomtöltet biztosítja a magban) a törmelék radioktív lesz, ami a légkörben párolog és becsapódáskor nagy területen szennyez (a légmozgás nagy területen fogja szétteríteni).
- A "kemény" célpontok a különböző szilikátos vagy vas-nikkel aszteriodák. Ezekre a megsemmisítés reményében nukleáris töltettel tüzelni értelmetlen a töltet hatásmechanizmusának sajátosságai miatt. Először is ha a töltet köpenye nem elég szilárd, akkor a töltet széttörik a célpont felszínén és nem robban. A jelenlegi ballisztikus rakétákon tárolt résztöltetek magas-alacsony légköri robbantáshoz lettek tervezve (egyrészt), másrészt kis hatóerejűek (jellemzően 1 Mt alatt, kb. 400-600 Kt között) tehát a feladatra ezen okokból alkalmatlanok.
Ha a töltet behatol néhány száz méter mélységbe a felszín alá, akkor a földalatti nukleáris robbantásoknál ismert mechanizmus fog lejátszódni, azaz a töltet robbanása megolvasztja a kőzetanyagot és kialakít egy üreget a felszín alatt. Földi körülmémyek között az üreg a fölötte levő talajréteg súlya miatt beomlik és egy "kráter" jön létre. Az aszteriodán viszont a töltet becsapódási alagútján keresztül a megolvadt-elpárolgott közet anyag kikerülne az aszterioda felszínére vagy távozna az űrbe. Felszíni robbanás esetén pedig keletkezne egy kráter. Mindkét esetben az aszteriodát megrázná egy kisebb "földrengés", de ez túl kicsi lenne ahhoz, hogy széttörje a célpontot. Természetesen a töltet miatt a célpont radioktív lesz, főleg ha olyan alkotórészek is vannak az aszterioda anyagában, amelyek gyors neutronok hatására maguk is radioaktív izotópokká alakulnak. Ezek aztután a földfelszíni becsapódás után szennyeznék a környéket.
Egy másik kevésbé látványos megoldás a célpont eltérítése nukleáris töltetekkel. A töltet felszíni robbanása ui képes megváltozatani az aszterioda forgását, ezzel eltérítva pályájáról a célpontot (röviden és egyszerűen megfogalmazva).
Ha mégis megsemmisítésre törekszünk, annak a jelenlegi eszközökkel megvalósítható egyetlen módja (köszönhetően Reagan elnök SDI programjának) a tömeg gyorsító (vagy ha valaki így jobban ismeri: mass driver). Ezzel több kilós lövedékeket nagy sebességre (20-30 km/sec) felgyorsítva apránként szétlőhető a célpont (bár a lövedék tömege kicsi, a nagy sebesség miatt igen nagy lesz a kinetikus energiája). Ez viszont pontatlan (lévén irányítatlan és kis méretű lövedékekről van szó), az indítócső pár cm-es beremegése is a cél több kilóméterrel történő elhibázását vonja maga után (a nagy távolságok miatt). Ebből következően az indítórendszert a Föld körüli pályán (ebben az esetben viszont problémát jelent a "lőszer" ellátás) vagy a Hold felszínén kellene elhelyezni.