11330766891279474906.jpg
  • cobranco
    #22239
    „Kétarcú sziget”, szokták mondani Korzikára. A keleti és a nyugati oldal homlok egyenest egymás ellentéte. A vad, nyugati sziklavilággal, keleten, hosszú homok-beachek, édesvízi lagunák, etangok néznek farkasszemet.
    Tartalom:
    „Minden jó, ha-jó a vége”-a mondás kétszeresen is igaz. Ugyanis túrázóink mai feladata elérni a hajót, ami nemcsak a kaland vége lesz, hanem a hazajutás záloga is egyben. Hogy ez sikerül-e, az már önmagában is egy program, főleg úgy, hogy hátravan még „Korzika kapuja”, a sziget ipari és kereskedelmi központjának és egyben második legnagyobb városának a bevétele, illetve bónusz-programként a város felett emelkedő BIG-csúcs meghódítása, mint sportfeladat. Ráadásul kontrasztként, hívogatóan ott figyelnek a sziget keleti-partmenti homokos fövenyei, óriási hullámokkal. Kalandoraink döntés előtt állnak…



    Az immár teljes túrabeszámoló:
    http://cobranco.hu/turabeszamolocorse_19.html