#359
Ha csak az edzésen, kizárólag a csapat berkein belül hallható, vagy látható dolgokról is tudni szeretnénk, kulisszatitkokat, egészen friss információkat kívánunk kapni, ennek sincs már akadálya. Elsőként a magyarországi kosárlabda alakulatok között, a Sasok minden szárnycsapását figyelemmel kísérhetik az érdeklődők SMS-posta segítségével. Dániel Tamás tájékoztatása szerint a lehetőség már csütörtöktől (március 11.) a szurkolók előtt áll, bármely mobil hálózat előfizetői legyenek is. A teendő a következő: a "feketesasok" textust kell elküldeni rövid szöveges üzenetben a 06-90/635-155-ös telefonszámra. Ez az akció heti 400 forintot kóstál, de a bejelentkezést követően minden rezdülésről, -ne adja Isten- apró sérülésről tudhatunk, heti 15-20 SMS kisimult arcú fogadói lehetünk. Olyan ez, mint egy nyálcsurgató "saslik..."