
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
Cat #6716 Török megbízásban reménykedhetnek a német hadiüzemek?
A török védelmi miniszter szerint országa nyitott arra, hogy új páncélozott katonai járműveinek kifejlesztésében, gyártásában német cégek közreműködjenek. A páncélos prototípusának fejlesztésével egy török konzorciumot bíztak meg; amely számít a német hadiiparra.
A német Leopard szolgálhat mintául a török páncélos megálmodásához; a projektet kézben tartó török konzorcium és a német gyártók sajtóhírek szerint erről egyeztetnek, hogy később licensz-szerződést vagy más megállapodást kössenek. Két német hadiüzem máris milliárdos üzletről beszél. A törököknek ugyanakkor nem tűnik sürgetőnek az ügylet: a haderő csak 2012 után számol az új harci járművel, Ankara addig néhány száz használt német Leopard-II. vásárlásával frissíti fel az arzenálját.
„Az elsődleges cél páncélozott járművek törökországi gyártása a külföldi beszerzés helyett” - mondta a török védelmi miniszter, aki a használt német Leopardok ügyében egyelőre nem tudott egyezségre jutni német kollégájával. Ankara szimbolikus áron vásárolná meg, és maga fegyverezné fel a harci járműveket, míg a németek felfegyverezve, piaci áron szeretnék eladni azokat. Tovább bonyolíthatja a helyzetet, hogy Törökországban a politikai ellenzék a harckocsi-projekt helyett inkább a rakétaelhárító rendszert fejlesztené.
A német zöldek korábban mindennemű, Ankarával kötendő fegyverüzletet elutasítottak, elsősorban a kurdok elnyomása miatti tiltakozásul. Miután az Európai Bizottság a törökországi csatlakozási tárgyalások megkezdése mellett voksolt, a zöldek jelezték: felülvizsgálják álláspontjukat.
A NATO-tag Törökország egyébként kész részt venni az EU-alakulatok tevékenységében Bosznia-Hercegovinában. „Ha az Európai Uniónak szüksége van ránk, felkészítjük katonáinkat a feladatra” - nyilatkozta a török védelmi miniszter.
Mindez természetesen jól látható módon abba az irányba mutat, hogy Törökország a védelmi területen mutatott aktivitással is javítsa tárgyalási pozícióját a sikeres EU-csatlakozás érdekében.