
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#5936
Ebben nagyott tévedsz. A csecsenek közül azok jó katonák, akik hajdan a vörös hadseregben szolgáltak (ilyen volt pl. Dudajev), azok az ellenálló csapatok esélyesek a túlélésre, amelyeket ilyenek vezetnek, a többsége olyan, amilyen: gyerekkora óta a kezében a Kalasnyikov, de nem tudja, hogy minek van rajta egyes lövés, amikor lehet vele sorozatott is lőni. Ez nem "katonáskodás", hanem inkább ostobaság. Csizi írt a hasonló "képességű" iraki mentalitásról, amit korábban már idéztem is tőle: a fentieken túl azt sem értik, hogy ha eldörül egy lövés, akkor miért vágják hasra magukat a nyugatiak (persze minek hasravágni magunkat: a korábban belinkelt videón is az utca közepéről próbált egy iq-bajnok RPG-t indítani....).
A csecsenek persze megtanulták már azt, amit anno az Afgánok is: a gerillahadviselés alapjait, hogy sose álljanak le harcolni, lesből lőjenek, majd pucoljanak, ahogy a lábuk bírja. Ezt láthattuk Skyflash videóján is: igyekeztek a fák között maradni, minél kevésbé feltünni (persze azt én sem értem, mit álltak neki ordibálni, de az is lehet, hogy egyszerűen látták, hogy nincs a közelben veszély...).
Ami a lelövést illeti, én csodálom, hogy a Mi-24-esen nem volt infracsali, vagy csak a Mak-UFM nem jelzett? Hiszen nem dobott ki ha jól látom egyetlen csalit sem. Mondjuk azt már korábban is olvastam, hogy a L166V-11E "Iszpanka" és a SOEP-V1A infrazavaró nem sokat ért csecsenföldön... (hogy pontosan melyik rendszerrel rendelkezett az adott heli, persze nem tudom).