10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • Cat #5695
    2006 márciusában érkeznek az első Gripenek

    Két részletben, 2006-ban és 2007-ben érkezhetnek Magyarországra a Gripen vadászrepülőgépek. A repülőgépek fegyverzetére összesen 28 milliárd forintot költ a Honvédelmi Minisztérium.

    Svédországban megkezdődött a Magyarországnak szánt Gripen vadászrepülőgépek gyártása, az első öt repülőgép 2006 márciusában érkezik az országba - közölte Iváncsik Imre , a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. A politikai államtitkár minderről azután nyilatkozott, hogy megnyitotta azt a budapesti szemináriumot, amelyen a svéd, valamint a magyar hadiipar is bemutatkozik. Szenes Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke elmondta, hogy zajlik a leendő Gripen-pilóták kiképzése, valamint megkezdődött a földi kiképzőszemélyzet felkészítése is. Kiemelte, hogy összesen több mint 30 magyar pilótát képeznek ki a Gripenek vezetésére.

    Bengt Lundborg, a Svéd Királyság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete szerint 2005 januárjában elkészül az első Magyarországnak gyártott Gripen. - Vannak fogyatékosságai a védelmi beszerzési rendszernek. Mindenekelőtt az előrelátás hiánya és sok olyan előírás van, amely nehezíti például azt, hogy külföldi társaságok eredményesen tudjanak pályázni. Amint lezárul a beszerzéssel kapcsolatos ÁSZ-vizsgálat, át kell tekinteni, ésszerűsíteni, pontosítani, tervszerűbbé kell tenni a beszerzési rendszert - mondta el Iváncsik Imre. A tervek szerint Magyarországra két részletben - 2006-ban és 2007-ben - érkezik majd az összesen 14 vadászrepülőgép. Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága elé múlt héten került az az írásos tájékoztató, amely szerint novemberben aláírhatják a Gripen vadászrepülőgépek levegő-levegő rakétáiról szóló szerződéseket.

    A dokumentum szerint kétfajta - Sidewinder és AMRAAM - típusú levegő-levegő rakétákat terveznek beszerezni a Gripenekhez. Mindkét típust kormányközi egyezmény alapján vásárolnák meg az Amerikai Egyesült Államoktól. Már júliusban megérkeztek az ajánlatok, amelyekkel kapcsolatban a szaktárca néhány pontban módosítást kért. Amennyiben a javaslatokat elfogadják, akkor a szerződések aláírása novemberben megtörténhet, a rakétákat pedig 2006-2007-ben szállítanák. E rakéták felfüggesztéséhez és felhasználásához speciális indító-berendezések beszerzésére is szükség van, az erről szóló közbeszerzési eljárást még az idén kiírják.

    A repülőgépek levegő-föld fegyverzetei között Maverick típusú irányított rakéták és lézer vezérlésű bombák beszerzését tervezik. Az Amerikai Egyesült Államok kormányától ezekre ugyancsak ajánlatot kértek. Amennyiben ez az ajánlat nem fogadható el, akkor közvetlen kereskedelmi úton, közbeszerzési eljárást folytat le a szaktárca - tartalmazza a dokumentum.

    Mivel a Gripenek NATO-felajánlása levegő-föld feladatokra csak 2010-től kezdődik, ezért ezekre a fegyverzetekre csak 2008 végén tart igényt a hadsereg. A repülőgépekhez lézeres célmegjelelő berendezéseket és gépágyúlőszereket is beszereznek. Mindkét esetben közbeszerzési eljárást folytattak le, a lőszerek esetében azonban nem érkezett érvényes ajánlat, ezért még idén új beszerzési eljárást indítanak. A tervek szerint a lőszereket 2007-ben, míg a célmegjelölő berendezéseket 2008-ban szállítják le. A korábbi közlések szerint a repülőgépek fegyverzetére összesen 28 milliárd forintot költ a Honvédelmi Minisztérium.