10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #5249
    Na, úgytünik jól sejtettem, ugyan a MiG-el kapcsolatban abszolute semmit nem találtam, de a Szuhoj Szu-27K utánjárás közben érdekes dolgokra bukkantam:

    A T-10-20-at átalakították hajófedélzeti próbákhoz, egy repképtelen tesztmodellé T-10-KTM jelzéssel, amellyel a hajó fedélzetén és hangárjában való mozgatást tesztelték, ehhez a félszárnyak mellett a gép orrát és faroknyúlványát is felhajthatóvá alakították. Namost szerintem ez van a képen hátul. Megmondom miért: nekem úgy tünik, hogy a 'Kolsz' a tengelyvonalban van, mint az alap Szu-27 gépek esetén, holott a T-10K-1-en is már jobbra el volt tolva a töltőcsonk miatt. A másik a gép festése, ugyanis ez sem stimmel, ilyen szürke festése egyik repképes T-10K vagy Szu-27K-nak sem volt, és már az első, a Kuznyecovra leszált gépen, a T-10K-2-őn fel volt festve a gép orrára a száma (kék 39), itt meg semmiféle szám nem látható.
    Ezek alapján feltehetően MiG-nek is volt egy hasonló gépe, de az nem egy korai prototipusból lett átalakítva, hanem úgy lett 'összetákolva', emiatt van pl. a KM-1 ülés, és ezt a gépet látjuk a képen elöl. Vagyis a kép feltehetően nagyon korán készült, a Kuznyecov (illetve akkor még 'Tbiliszi') egyik első próbaútján, 1986-87 körül.