-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#4416
Nos az AK-47/74 széria volt emlékeim szerint, most jöjjön valami újabb:
AN-94 (Avtomat Nikonova - 94) "Abakan"
A II VH. egyik tanulsága az volt, hogy a kézifegyverek terén az automata sorozatlövő fegyverek sokkal használhatóbbak, mint a sima automata-öntöltő puskák. Elvben legalábbis, a számok szerint ugyanis kijött, hogy a IIvh-ban 40.000-50.000 lövésre jutott egy (!!!) harci sebesülés - tehát a képlet egyszerű: ha többet lövünk, az esély is megnő a találatra. A képlet azonban falsnak bizonyult, ezt különösen a vietnami háború bizonyította be. A kevésbé képzett katonák a harctéren ugyanis legtöbbször csaknem vaktában tüzeltek arra, amerre az ellenséget sejtették, sokszor csak a torkolattüzek irányába, így szinte csak pazarolták a lőszert a sorozatlövésre képes fegyvereikkel (ezt amúgy meg lehet figyelni a kevésbé fejlett régiókban: az afrikai és arab "harcosok" csakis sorozatlövést használnak, és sokszor még a fegyverfogásuk is olyan, hogy az utca végén lévő házat sem lennének képesek eltalálni). A tapasztaltabb, kiképzettebb katonák ugyanakkor inkább az egyes lövést használták, és csak akkor nyitottak tüzet, amikor biztosak voltak abban, hogy a célpontott eltalálják. Természetesen ez a nyilt terepre volt igaz, rövid távolságokon, pl. épületharcnál a sorozatlövés továbbra is "nyerő húzásnak" bizonyult. Ellenben már közepes távon (úgy 50 és 200 méter között) is értelmetlen a sorozatlövés, mivel a fegyver visszarugása miatt a 3-4 lövéstől kezdve akkora a szórás, hogy szinte esély sincs a cél eltalálására. A tapasztalatok alapján az amerikai haderő azonban úgy döntött, hogy az új M16A2 gépkarabélynál háromállású tűzváltót alkalmaz: biztosított, egyes lövés és rövid sorozat. Ez utóbbi egy 3 lövéses rövid sorozatot takart, és az előnye abban rejlett, hogy találat esetén a célpontba nem egy, hanem 3 lövedék csapódik, megnövelve a pusztitóerőt. Az 1970-es, 80-as években éppen ezért elterjedt a rögzített sorozat használata, a legtöbb nyugati fegyver rendelkezett a rögzített sorozat lehetőségével. A rögzített sorozat azonban messze nem volt tökéletes megoldás, a legtöbb gépkarabély tűzgyorsasága 600-900 lövés/perc körül volt, és már a második lövésnél jelentkezett az első lövés visszarugásának hatása, a harmadiknál pedig ez hatványozottan jelentkezett. Az elmozdulkás ugyan viszonylag kis mértékű, de 100 méteres lőtávnál már ez is elég, hogy a harmadik lövés akár 15-30 centivel is mellé menjen. A német HK cég a G11 gépkarabélyával úgy tünt, megtalálta a megoldást: rövid sorozatnál a fegyver elméleti tüzgyorsasága hála a hüvely nélküli lőszerének, elérhette a 2000 lövés/percet, vagyis a lövész vállát csak akkor érte el első lövés energiája, amikor már a második lövedék is elhagyta a csövet. A G11 azonban a szemétdombra került, utódja, a G36 esetén pedig úgy döntöttek a német mérnökök, hogy lecsökkentik a rögzített sorozat lövésszámát kettőre - a harmadik lövéskor ugyanis a fegyver elmozdulása már úgy is jelentős, akkor meg ne pazaroljuk a lőszert felkiáltással.
AN-94 "Abakan" gránátvetővel ellátva
A szovjetúnió ugyanakkor egyenlőre nem látta értelmét a rövid sorozat bevezetését, a jól bevált AK-széria esetén tökéletesen elegendőnek látták az egyel lövés és a sorozatlövés lehetőségét. Gyennadij (vajon jól írom?) Nikonov mérnök vezetésével az Izhmash fegyverfejlesztő vállalat azonban másképpen gondoltam. A szovjetúnióban az Afganisztáni tapasztalatok alapján úgy gondolták, hogy az AK-74 család leváltásra érett, és az 1990-es évek elejére tűzték ki a cserét, a program "Abakan" néven futott, ami egy kis szibériai város. A program kiirásának egyik pontja az egy célon kifejtendő nagyobb pusztítóerő igénye volt, de a rendszeresített 5.45x39mm-es lőszerrel. Nikonov gárdájának gyümölcse, az ASN gépkarabély, igen szellemesen oldotta meg ezt: a fegyver kapott egy rövid sorozat tűzállást, amelynél két lövés kiváltása történik meg - 1800 lövés/perc tűzgyorsasággal, vagyis a G11 megoldását "másolták", csak éppen nekik nem volt szükség ehez hüvely nélküli lőszerre, megoldották hagyományos lőszerrel is. Hogy ezt hogy érték el? Az AN-94 alapja a IIVH-ból ismert gázelvételes rendszer, a cső felett (a tok alá bujtatva) található a gázelvezető cső - de itt véget is ért a hasonlóság. A zárszerkezet különlegessége az, hogy a zártömb egy acélkábelel (ami egy csigán megfordul) kapcsolatban van egy rúddal, amely a töltésért felel. Amikor megtöltjük a fegyvert, a zár hátrahúzásával az acélkábelel mozgatott rúd előremozog, és a tárból az első lőszert a töltényűrbe tolja, majd az előremozgó zár reteszeli a csövet. Elsütéskor a zár forgásra kényszerű (kissé hasonló módon, mint az AR-18-asok esetén), majd kireteszel, és hátramozog, ezzel együtt pedig a hüvelyvonó kihúzza és kiveti az ellőtt töltényhüvelyt. Eközben az acélkábel előre mozgatja rudat, amely a második lőszert betolja a töltényűrbe, reteszel és egyben el is süti, miközben a zár maga még hátrafele mozog. A lövészt a két lövés energiája ezáltal egyszerre éri, de csak miután már a második lövedék is elhagyta a csövet. A visszafele mozgó zár miatt a rúd hátracsúszik és egyben kiveti a második hüvelyt, az előremozgó zár pedig betolja a harmadik lövedéket a töltényűrbe (a pontos működésről ábrát nem találtam, csak a zárszerkezetről egy általános ábrát, de a szemem kifojt, akkor sem sikerült átlátnom hogy is működik pontosan ez az egész hóbelebanc - tehát ne kérdezzétek, mégis hogy képes a rúd és a zárszerkezet is egyaránt tölteni). Rövid sorozatra állított fegyvernél újabb tüzkiváltást ezek után csak úgy lehet elérni, ha az elsütőbillentyűt előrenegedjük, majd újra meghúzzuk. Sorozatlövésnél a zár reteszelése után újra megtörténik a lövéskiváltás, de ezek után már csak egy töltési/elsütési fázis van a zár hátra, majd előremozgása alatt.
A fegyver működésének vázlata @ world.guns.ru
A tűzváltó kar a fegyver bal oldalán
A fegyver nem az AK-sorozat ismert tűzváltó karját vitte tovább, hanem két szerkezet is van: egyfelől a biztosító, amelynek két állása van: 'X' (biztosított) és 'O' (Ogon - tűz) és a tűzváltó kar, ennek állásai: 'AB' (avtomaticseszkij - automata), '2' (rövid sorozat) és '1', vagy más esetekben 'ОД' (Odinocsnij - egyes lövés). Rövid sorozatnál az elméleti tűzgyorsasága a már említett 1800lövés/perc, míg sorozatlövés esetén az első két tűzkiváltás 1800lövés/perc-el történik, a továbbiak 600lövés/perc-el. A hírek szerint a rövid sorozat esetén olyan jó a fegyver szórása, hogy még 100 méterről is legtöbbször egymásba ér a két lövedék által ütött lyuk a lőlapon. Maga a fegyver műanyag tokott kapott, a váltámasza jobbra behajtható, de (valószinüleg azért, hogy a behajtott váltámasz ne akadályoza a hüvely kivetését) az egész váltámasz jópár centivel lejjebb került, mint az várható lenne - a HK G36 esetén ezt úgy oldották meg, hogy a váltámasz azon részén, amely a kivetőnyílást fedné, egy "alagutat" készítettek, amelyen keresztűl a hüvely akadály nélkül áthaladhat. A lejjebb került váltámasz miatt azonban az elsütéskor jelentkező visszarugás felfelelé csavarja az egész fegyvert. A cső krómozott, és 4 jobbraforgó huzagolással van ellátva (a huzagemelkedés 195mm). A cső végére egy érdekes alakú csőszájfék került, amely egyfelől hatásosabb, mint az AK-74-es csőszájféke, másfelől nem olyan éles a lövés kiváltásakor a torkolattűz döreje. A cső alatt egy rúd található, amelynek a végén egy rögzítőfület látunk, a rúd a cső alá szerelhető gránátvető rögzítésére szolgál (legjellemzőbb a GP25 és a GP30 tipus), a fül pedig a fegyver rögzítésére, amennyiben BTR vagy BMP harcjármű tüzelőnyílásából használnák a fegyvert. A fegyver bár az AK-74 leváltására készült, bizonyos részei azonosak vele, nevezetesen a pisztolymarkolat, a tár, a tok bal oldalán lévő optikai szereléksin (és az azokra szerelhető optikai irányzékok) illetve a tisztitókészlet.
A fegyvert 1993-ban mutatták be először, és hivatalosan is az AK-74 utódja lett. Természetesen ismét közbeszólt a pénzhiány: az AN-94 2003-ig csak az elit katonai és belügyi alakulatoknál került rendszeresítésre, az AK-74 család pedig továbbra az igáslova az orosz fegyveres erőknek. 2003-ban (a javuló orosz gazdaság miatt) bejelentették, hogy megkezdik a regurális erők átfegyverzését is, noha ez kritikákat is kiváltott. A probléma az, hogy az AN-94 nemcsak drágább, mint az AK-74, de a 2-es rövid sorozaton kívűl semmiféle előnyt nem tud felmutatni. Egyes lövés illetve sorozatlövés esetén a két fegyver nagyjából azonos teljesítményt nyújt, ám az AN-94-nek sokkal bonyolultabb a felépítése és a karbantartása. Emellé még hozzájön az is, hogy a kettes rövid sorozat csakis akkor válik a katona hasznára, ha rendesen ki van képezve rá, ez nem jelentet problémát az elit egységeknél, de a regurális erők esetén már komoly problémát jelenthet - márpedig ha az egyszerű katonák nem profitálnak belőle, de ugyanakkor egy nehezebben karbantartható fegyvert kapnak, akkor mi értelme a cserének? Eközben a fejlődés sem állt meg, az AK-74-hez való hosszabb, 45 lőszeres tár is használható a fegyverhez, de elkészült egy dupla vastagságú, négysoros tár is 60 lőszeres kapacitással - ahogy elkészült a fegyver 7,62x39mm-es lőszerrel szerelt változata is, bár ez inkább a nemzetközi piacra.