-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#4377
SA-80 (L85A1/A2)
Az egész történet a II. VH után kezdődött, mikor az angol királyi fegyvertár mérnökei egy új, hatásos automata kézifegyveren kezdtek dolgozni. Az 1940-es évek végére elkészült kísérleti fegyver az EM2 jelzést kapta, és valódi reformer volt: az első katonai fegyver, amely „bullpup” elrendezésű volt (a tár és a zárszerkezet a pisztolymarkolat mögött, a tusban van elhelyezve), a hord fogantyúba pedig elhelyeztek egy optikai irányzóberendezést. A fegyver tokja acéllemezből készült, a pisztolymarkolat és az előágy fából készült. Egy kisérleti .280-as (7mm-es) lőszert tüzelt, és minden ízében megfelelt a modern kor kihívásainak.
Az Enfield EM-2
Csakhogy jött a NATO szabványok ideje, ahol az új lőszer és az ígéretes fegyver alulmaradt, jött a 7,62x51mm-es lőszer, és a NATO-szabvány gépkarabély helyett a káosz. A britt hadsereg a belga FN gyár FN FAL gépkarabélyát rendszeresítette, ám az erős lőszer miatt csak egyes lövésre képes változatban (vagyis gépkarabély helyett helyesebb automata puskának nevezni), L1A1 néven. Az L1A1 megbízhatóan szolgált három évtizedig, de a második NATO kézifegyverszabvány váltásnál újra előkerültek a királyi fegyvertár mérnökei, akik módosították az EM2-őt, és egy új, 4.85x49mm-es lőszert dolgoztak ki. Ismét az USA nyomása volt a döntő, és az 5,56x45mm-es lőszer vált új NATO-szabvánnyá. Az angol hadsereg nem kívánta azonban rendszeresíteni az M16-ost, és inkább az EM2 új lőszerre való átalakításába fogtak.
Az L85A1 szétszerelve
A fegyver belseje az AR-18 gépkarabély „másolata”, működése gázelvételes, forgózáras rendszerű, ahol a reteszelést nyolc reteszelőszemölcs végzi. A hordfogantyúba 4x nagyítású optikai célzórendszer került, amellyel igen jó eredményeket értek el, bár a nagyítása miatt pont a legáltalánosabb, közepes lőtávolságban csőlátást okoz (a Steyr AUG-nál ezt a kisebb, 1,5x nagyítással oldották meg). A fegyver előagya és pisztolymarkolata műanyagból készült, a tok maga egyszerű acéllemezből, sajtolással készült, a cső és a töltényűr pedig krómozást kapott felületvédelemként. A fegyver egyik legnagyobb hibája a bullpup rendszerből adódik: az angol mérnökök „megfeledkeztek” a balkezes katonákról, a zárszerkezet jobbra veti ki a hüvelyeket, vagyis a fegyver csak és kizárólag jobb kézzel használható. Ez azonban nem csak a balkezes lövőket sújtja, hanem a jobbkezes katonákat is, hiszen adódhat olyan helyzet, amikor a jobb kezük valamiért megsérül, vagy használhatatlan – ekkor sem tudják fegyverüket balkezükkel használni, még kisebb átalakítással sem…
A bullpup rendszer miatt még egy probléma adódott, mivel a fegyver súlypontja eléggé hátul van, használatát szokni kell, hiszen könnyű vele a cél fölé lőni kapáslövésekkor. Ettől függetlenül igen pontos fegyver, a tesztek szerint pontosabb volt, mint az M16A2.
A fegyver L85A1 néven került rendszeresítésre, és a gyakorlati rendszeresítésre a Falklandi-háború után, 1984-ben történt meg. Talán a háború kimenetele más lett volna, ha a fegyvert előbb állítják rendszerbe, mivel amikor a fegyver a katonai egységekhez került, az első gyakorlati tapasztalatok finoman szólva is negatívak voltak. A fegyver fém szerkezetei nagyon hajlamosak a rozsdásodásra, a cső és a töltényűr krómozása rövid idő alatt lekopik, a katonák rovarriasztó szere oldja a műanyag részeket. A csőre felhelyezhető új szurony önmagában is egész sor galibát okozott, mivel a markolatrészét kellet ráhúzni a csőtorkolatra – emiatt a markolat egyfelől gyorsan felhevült, másfelől a kiáramló lőporgázok áramlását megváltoztatta, így a fegyver lőballisztikája némileg megváltozik, bár csak rövid ideig, mivel a lövések folyamán a szurony előbb-utóbb egyszerűen leesik a csőről. Ám a legnagyobb probléma nem is ezek voltak, hanem az, hogy az L85A1-et eredetileg a 4,85x49mm-es lőszerre tervezték, és az 5,56x45mm-es lőszerre való áttervezés folyamán a tokszerkezetet nem erősítették meg. Ennek következtében a tok először deformálódni kezd, ami miatt a zárszerkezet működése megbízhatatlanná válik, így egy ütésre (pl. a fegyvert véletlenül odaveri a falhoz a katona) megeshet, hogy a zárszerkezet nyitott állapotba kerül, és nyitva is marad – szabad utat nyitva a kosznak. Idővel azonban az alakváltozások oda vezetnek, hogy hajszálrepedések keletkeznek a tokon, a végén akár el is törhet. A másik nagy problémát a rendszeresített tárak okozták, mivel gyenge anyagból készültek, és menetrend szerint adogatási problémák keletkeztek - még úgy is, hogy rendszerint csak 26 lőszerrel töltötték meg. Erre a hibára azonban szerencsére megoldást jelent az, hogy a fegyver a NATO-szabvány (STANAG) tárakat is képes fogadni, így „csak” annyi volt a katonák dolga, hogy gyorsan beszerezzenek pár M16 tárat, megoldva ezt a problémát.
A fegyvercsaládot SA-80-nak nevezték és magába foglalta az L85A1 gépkarabélyt, az L86A1 könnyű géppuskát, amely vastagabb csővel és kétlábú állvánnyal készült, valamint az L98A1 változatot, amely csak egyes lövésre képes, és kiképzésre használták. A fegyvernek készült karabély változata is, rövidebb, 442mm-es csővel, ám csak kis mennyiségben gyártották.
Angol katonák L85A1-eseikkel valahol a dzsungelben.
A fegyver hibái gyakorlatilag a kezdetektől fogva közismertek voltak, olyannyira, hogy a brit nemzetközösség egyetlen tagállama sem volt hajlandó rendszeresíteni, Ausztrália és Új-Zéland pl. a Steyr AUG-ot vette meg, Kanada pedig az M16 hordfogantyú nélküli változatát (M16A3).
Az első Öböl-háborúban a fegyver (nem túl nagy meglepetésre) alaposan leszerepelt, az angol katonák jó része inkább beszerzett egy M16A2-őt vagy zsákmányolt egy AKM-47-est, és cipelte magával plusz teherként L85A1-esét. Ami a SAS egységeket illeti, ők könnyű helyzetben voltak: kiharcolták maguknak, hogy a HK MP5 géppisztolyokat illetve M4A1 gépkarabélyokat kapjanak.
1997-ben az angol parlament is végre pontot akart tenni az ügy végére, és úgy döntöttek, hogy felújítják a fegyvereket. A munkát a Heckler&Koch cég kapta meg, amely ugyan német cég, de a HK G11 gépkarabély rendszeresítésének elmaradása után (és a horribilis fejlesztési költségeket nyögve) az 1990-es évek közepén az angol Royal Ordenance cég tulajdona lett, egészen 2002-ig, amikor egy német cég végülis kivásárolta. A HK szinte az egész zár- és elsütő szerkezetett kicserélte a tárakkal egyetembe, és így létrejött az SA80A2 család. A teljes átalakítás/utángyártás mintegy 200.000 fegyvert érint, és a költségek mintegy 92 millió fontra (~150 millió euróra) rúgnak.
A 2002-es Afganisztáni és a 2003-as Iraki összecsapásokban a katonák visszajelzései vegyesek voltak: az L85A2 megbízhatósága jelentősen nőtt, és csak egyetlen komolyabb általános hibajelenséget tapasztaltak, mégpedig a biztosítószerkezetben. Azonban a fegyver mégis erősen elavult, ergonómiailag tökéletlen és töltve tömege eléri az 5kg-ot. A jövője kérdéses, és az angol fegyveres erők egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben: az 5,56x45mm-es katonai fegyverek közül a HK G36 és az FN F2000 jöhet szóba, a G36 mellett szól, hogy máris használatba van a belügyi rendőri illetve terrorelhárító szerveknél, ugyanakkor az F2000 egy igen kompakt és előremutató fegyver. Hogy a képlet azonban mégse legyen olyan egyszerű, ismét a tengerentúlról jön a veszedelem: az Egyesült Államokban erős lobby küzd azért, hogy az új 6.8x43mm-es lőszer legyen az amerikai sereg választottja, márpedig ha révbe érnek, gyakorlatilag boritékolható a NATO harmadik szabványos kézi lőfegyver-lőszerének cseréje...
L85A2 és L86A2 valahol Irakban.