10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • Cat #4274
    Katonai repülőtábor Szolnokon

    A katonai repülést népszerűsíti a honvédség Szolnokon. A repülőtáborban a pilótaképzés programjával ismerkedhet meg kilencven fiatal, s vitorlázógéppel a levegőbe is emelkedhetnek.

    A légierőt és a katonai repülést kívánják népszerűsíteni abban a hat, ötnapos táborban, mely július 5. és augusztus 13. között zajlik Szolnokon. Édes Imre, a Légierő Parancsnokság kiképző tisztje a Magyarország.hu érdeklődésére elmondta: az ingyenes táborban hetenként 15 középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló fiatal repülhet vitorlázó, illetve motoros vitorlázó gépen, a szolnoki és a kecskeméti bázison pedig ugyancsak a földön, de katonai gépekbe is beleülhetnek. Emellett számos előadást tartanak nekik a repüléssel, illetve a pilótaképzéssel kapcsolatban.

    A Magyar Honvédség évente 14-16 pilótajelöltet vesz fel. Nekik a kiváló egészségi állapot (féldiopriás szemüveg még megengedett) mellett diplomával, középfokú angol nyelvvizsgával kell rendelkezniük. A repülős múlt egyáltalán nem feltétel, de a jelentkező életkora a 26 évet nem haladhatja meg. Édes Imre elmondása szerint rendkívül nagy a túljelentkezés, az elmúlt évben több mint négyszázan kívántak a honvédség kötelékébe állni; a jelentkezők 5-6 százaléka nő volt. A legtöbben azonban az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton gerincproblémák miatt mondhattak búcsút a lehetőségnek.

    A felvett pilótajelöltek Magyarországon 8 hónapos felkészítésen vesznek részt, de közülük csak 7-8 válik pilótává egy kétéves kanadai képzés után.