
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
AKSURV #28075 "Szerintem a háborút alapvetően gazdasági okokból veszitették el a németek és az ellen gyakorlatilag nem tehettek semmit, mivel mind az erőforrások mind az emberanyag korlátozott volt. Az oroszoknál és az amerikaiaknál pedig 1943/44-re már úgy felpörgött a gazdaság, hogy a németek csak halogatni tudták az elkerülhetetlent."
Az is némileg hozzájárult, hogy a szövetségesek (nyugati és ruszkik) legalább olyan jó katonák voltak , ha jobbak mint a svábok, csak éppen nics olyan PR mint a németeknek.
Divatos dolog a németek vereségét gazdasági okokkal magyarázni, csak éppen hiába gyártottak volna le akármennyi hadianyagot, ha azt csak összehordták volna egy halomba, még mindig Das Reich-nek hívnak Európát.
Azt a hadi anyagot az egyszerű baka esze, ereje, vére tette hatásossá.
Nagy divat 60 évvel német csodafegyverekről nyilatkozni, és német katona legyőzhetetlenségében hinni. Mese. A szövetséges katonák, fegyverek legalább olyan jók voltak, mint a svábok. Ráadásul az igazi csodafegyverek a nukik, Turing bomba stb. voltak.