10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #26604
    Én eddig legalább 4 verziót olvastam eddig, ebből kettőt állítólag első kézből származó információkra hivatkozó interjúk/riportok adnak.

    1.: Az F-117-es ütvonaltervezésénél bizonyosan megszegték azt az alaptételt, miszerint kétszer ugyanazt az útvonalat nem használják biztonsági okokból. Az eset kivizsgálásakor azt találták, hogy ezt a könnyelműséget nagyon sokszor elkövették az F-117-esek útvonaltervezésénél, a magyarázat kettős: egyfelől kevés olyan szabad folyósó volt, amin keresztül biztonságosan közlekedhetnek a gépek (biztos távolságra a szomszédos államok radarjaitól és a baráti vadászgépektől), illetve túlzottan bíztak abban, hogy a szerb légvédelem már teljesen szét van zúzva.

    2.: A felhőalapon való áttörtést többen is felhozták, ha a rakétát optikai úton vezették rá a célra (ez a legvalószínűbb verzió), akkor a gépnek mindenképpen jól láthatónak kellett lennie.

    3.: Egy másik verzió szerint azt használták ki, hogy az F-117-es kialakításánál csak arra ügyeltek, hogy semmiképpen sem a sugárzó radar felé szórja szét a beérkező radarjeleket, ezért több vevő radar állítottak fel szétszórva a szerbek, amelyek közül az egyiknek sikerült annyi jelet fognia, hogy az alapján már rá tudták vezetni a rakétát. Ezt a verziót, noha bizonyos szintig hihető, mégis valószínűtlennek tartom személy szerint.

    4.: A Dani Zoltán (a Nyeva üteg parancsnoka) által elmondottak szerint viszont arra figyeltek fel, hogy a viszonylag régi, hosszú hullámhosszon működő radarjuk bizonyos körülmények között képes volt rövid ideig észlelni a lopakodókat. Erre ők megbecsülték a rövid követési időszakok alapján, hogy merre haladnak a gépek (lásd 1. pont, az útvonaluk szinte mindig azonos volt), és közvetlen ezen pont alá telepítette a rakétaindítóit. Az F-117 átrepülésekről optikai úton, éjjellátókkal győzödtek meg. Amikor készen áltak a lelövésre, és meglátták a gépet a radaron, több rakétát indítottak rá, és az egyik sikeresen meg is rongálta annyira az F-117-est, hogy az végül lezuhanjon.