
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
Cat #18514 Jól megy a Gripen-ellentételezés
Eredményes a haditechnikai eszközök beszerzéséhez kapcsolódó ellentételezési program, melynek értéke átlépte a 169 milliárd forintot – jelentette be tegnap Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára. Az összes ellentételezési kötelezettség eléri a 272 milliárd forintot, melynek 62 százalékát már az elmúlt négy évben teljesítették. A tervezettnél jobban halad a vadászrepülõgép-ellentételezés, a Gripen International és partnerei március végéig 191 milliárd forintnyi kötelezettségükbõl 138 milliárdnyit teljesítettek, ebbõl 96,4 milliárd forint export, 41,7 milliárd forint pedig befektetés formájában valósult meg.
Idén hat új megállapodás született, fõként a Gripen gépek kommunikációs és fegyverzeti rendszereinek beszerzéséhez kapcsolódóan. A rakétákat szállító amerikai Raytheon cég állja 80 védelmi területen tevékenykedõ kis- és középvállalkozás kétéves e-kereskedelmi képzésének költségét, valamint egy korszerû technológiával felszerelt logisztikai és karbantartó bázist épít a HM Arzenál nyírteleki telephelyén. A kommunikációs rendszert szállító Rohde & Schwarz pedig rádiókommunikációs berendezéseket kiszolgáló logisztikai, javító-karbantartó kapacitását telepíti Magyarországra.