-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
Cat #17812 Moszkva az iráni nukleáris ambíciók megbízható támasza
Az orosz atomenergetikai miniszter, Viktor Mihajlov leszögezte: Moszkva továbbra is együttműködik az atomenergia hasznosítását célzó technológiák terén Iránnal. Készen áll például arra, hogy gázcentrifugákon alapuló urándúsító berendezést adjon el az ázsiai országnak: elvégre "az urándúsítás nem katonai technológia"!
Az orosz kormány 1995 után ugyan kiszállt a hasadóanyaggal folyó üzletből - leszámítva a busehri erőmű építését -, ám ezzel párhuzamosan jelentősen bővültek a két ország vállalatai és intézményei közötti kétoldalú "kereskedelmi kapcsolatok" a nukleáris szektorban. Erős amerikai nyomásra Moszkva 1998-ban kénytelen volt több törvénnyel mérsékelni, illetve szabályozni az Iránba irányuló nukleáris technológiatranszfert. Ez azonban csak szerény sikert hozott. Mennél tovább tartott ez az állapot, annál világosabbá vált, hogy az orosz kormány többet tudott ezekről az üzletekről, mint amennyit beismert - és számos esetben kiterjesztette védőszárnyait bizonyos sötét üzelmek fölé.
Pedig az oroszok mindig is tisztában voltak Irán szándékaival. Az akkori orosz atomenergetikai miniszter, Jevgenyij Adamov 1998-ban két magas beosztású amerikai kormányzati illetékes füle hallatára beismerte, hogy Irán atomfegyver gyártására készül. Ez azonban - tette hozzá - nem ok Moszkva számára ahhoz, hogy beszüntesse a nukleáris együttműködést Teheránnal. Miniszteri kinevezése előtt néhány héttel, még egy ismert és Iránnal szorosan együttműködő orosz atomkutató intézet vezetőjeként Adamov a Reuters hírügynökségnek kijelentette: "Bizonyos vagyok abban, hogy Irán megpróbál atomfegyvereket gyártani. Oktalanság volna azt feltételezni, hogy nem akarnak atomfegyvert" előállítani.
Beleillett a képbe, hogy Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter 2000 januárjában a katonai kérdésekben folyó együttműködés folytatására tett ígéretet az iráni nemzetbiztonsági tanács titkárának, Haszan Rohaninak. Emellett közölte: Moszkvának szándékában ál a 90-es években kötött szerződésekből reá háruló kötelezettségek teljesítése is. Ezzel egyidejűleg az orosz kormány bejelentette, hogy Irán további három, a busehrivel megegyező típusú atomerőművet kíván rendelni Oroszországtól. Az ügylet titkos részletét a CIA szivárogtatta ki: Moszkva feltehetőleg eladta Iránnak a nehézvizes atomreaktor technológiáját. (A nehézvizes reaktor klasszikus példája a plutóniumot termelő blokknak.)
A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) mindebből úgyszólván semmi sem jutott a tudomására. Noha már Szaddám Huszein Irakja is az orránál fogva vezette, a NAÜ szakadatlanul kitartott ama álláspontja mellett, amely szerint nincs ok feltételezni, hogy Irán a marginálisnál nagyobb léptékű nukleáris tevékenységet folytat. Annál nagyobb volt a megdöbbenés, amikor egy iráni ellenzéki csoport 2002-ben arról tájékoztatta a nemzetközi közvéleményt, hogy Irán komplett termonukleáris körfolyamat létrehozásán fáradozik. A csoport egyúttal közzétette a koordinátáit számos, eladdig ismeretlen iráni nukleáris létesítménynek, köztük az araki nehézvíz-gyártó üzemnek és a natanzi telepnek, amely ipari méretekben lesz képes uránt dúsítani - emlékeztetett a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Nem sokkal később a teheráni kormány megerősítette a csoport adatait, majd 2003-ban értesítette a NAÜ-t arról, hogy 18 éve dolgozik saját titkos atomprogramja megvalósításán. Gyorsan kiderült, hogy e program nélkülözhetetlen szereplője éppen Oroszország - mint nukleáris hardware szállítója és orosz atomtechnológiai szakemberek küldője.
Oroszország pozíciója az iráni atomprogram körüli vitában a fenti háttér ismeretében érthető meg: Moszkva egyrészt átfogó ismeretekkel bír e programról, másrészt bizonyos fokig részt is vesz annak megvalósításában. Oroszország, az iráni nukleáris politika keresztapja, tudja, hogy az iráni program nem csupán békés célokat szolgál. Súlyosbítja a dolgot, hogy Moszkva gyakorlatilag monopóliummal rendelkezik újabb nukleáris létesítmények iráni építésére. A jelenlegi ismeretek szerint a következő években további öt busehri típusú atomerőművet épít az orosz fél.
Végül az sem mellékes szempont, hogy Oroszország már jó ideje privilegizált szállítója lett Iránnak haditechnikai téren. Moszkvának tehát egyáltalán nem áll érdekében, hogy megtorpedózza Irán atomprogramját, de még az sem, hogy részleges kereskedelmi embargó lépjen életbe az iszlám köztársasággal szemben. Ráadásul a Nyugat is közreműködik Moszkva játszmájában. Az európai középhatalmak azért, mert - nem tudva Oroszország szerepéről az iráni atomprogram problematikus részeiben - még mindig becsületes ügynököt látnak Moszkvában. Az Egyesült Államok pedig azért, mert nem akarja kitenni magát annak a gyanúnak, hogy nem merítette ki teljesen a diplomáciai eszközökben rejlő lehetőségeket. Ezért nem nevezi Washington a nevén a katonai célokat szolgáló iráni atomprogram fő szponzorát.