10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #15980
    Most ha nagyon szélsőségesre vesszük a figurát, akkor erre azt mondja az USA, hogy kivonul a területről, majd fél éven át napi huszonnégy órán át légicsapásokat még minden stratégiailag picit is érzékeny iráni célpontra. Ha valami nagyon nagy csúnyaságra vetemednének, akkor jönnek a taktikai atomfegyverek is.

    Hogy mi a különbség az iráni fenyegetés és a fent felvázolt esetleges USA reakció között? Az, hogy az elöbbi nagyon durva túlzás, mivel irán sose lenne képes ekkora erőt mozgosítani ilyen feladatra, míg az utóbbi megvalósítása mindössze néhány papír és elnöki határozat kérdése....

    Valamit nem árt felemlegetni, amikor az ember közel-keleti fikcionális hadi elemzésre vetemedik: megnézni, mi történt az arab-izraeli háborúkban, illetve az irak-iráni háborúban. Most még ha nem is akarom megsérteni az irániakat, akkor is legfeljebb fele akkora egy iráni katona harcértéke, mint egy amerikai katonának. Csak, ha a kiképzést és a szaktudást figyelembe véve. Ehhez jönne még a felszerelésbeli, továbbá a vezetésbeli különbségek.

    Arra már a közel-keleti országok is rájöttek, hogy nyílt küzdelemben izrael vagy az USA ellen az esélyük a nullához konvergál. Ami működhet, az a gerilla vagy terrorista hadviselés. Ennyi. A kínos persze az USA számára az, hogy ő nem radioaktív homoksivatagot akar csinálni a közel-keletből, mert úgy kicsit bajos lesz az olajkitermelés. Márpedig a közel-keletnek az olajkincsein túl más stratégiai jelentősége nem igazán van. Érdekes kérdés, hogy mi fog történni az után, ha kimerülnek a közel-keleti olajmezők. A jelenleg dúsgazdag olajkitermelő országok egyszeriben elvesztik az egyetlen valamire való bevételüket, és szinte biztos, hogy rövid idő alatt a harmadik világ elszegényedő népei közé csúsznak vissza (kivéve talán egy-két előrelátóbb országot, például Katar vagy Bahrein).