10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • StarFist
    #15136
    Azért ez nem teljesen így van. Igazából 38-ban kezdett beindulni a hadsereg fejlesztési program és pénzt is szánt az akkori vezetés új technikára, csak éppen nem volt mit megvenni. Illetve volt, olasz technikát, az pedig had ne ragozzam mennyit ért (főleg az olyan szuper cuccok mint az Ansaldo vagy az M13/40).
    A németek 43-ig nem foglalkoztak technika el/átadásával (nekik sem volt soha fölöslegük belőle), 41-től pedig az orosz front nyom nélkül nyelte el a belepumpált haditechnikát. Utána pedig csak a kifutó technikákat (pl. Pz IV) kínálták licensz gyártrásra, amit Horthy-ék érthető okból nem fogadtak el.
    44-től jöttek korszerűbb cuccok (Panther, Tiger, Hetzer stb.) ez viszont már pöppet késő volt.
    Jó példa a német mentalitásra, hogy a Me-109-el szemben vereséget szenvedett He-112 licenszgyártásának jogát sem kaphattuk meg (az a Luftwaffe-nak nem kellett), pedig jól jártunk volna vele (főleg az orosz hadjárat elején), ui. összteljesítmény tekintetében eléggé ütötte az olasz Re-2000-et (kezdve a fegyverzettel: 2x20 mm gépágyú + 2x7,9 mm géppuska vs. 2x12,7 mm géppuska).

    Most pedig lenne bőven cucc, amit érdemes megvenni, csak:
    ad1: nincs miből
    ad2: nincs politikus, aki meg akarná venni.