-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#13567
Corsair a csapatoknál...
A gép igen masszívnak és megbízhatónak minősült, igen nagy szabadságot adott a felfüggeszthető fegyverzet összeállításában. A karbantartása egyszerű volt, és kevés munkát igényelt, egy repült órára 9-10 munkaórányi karbantartásigény jutott. A várakozásokkal ellentétben a bevetések számához viszonyítva kevés veszteséget könyveltek el az A-7-esek, ami nem kis mértékben a beépített ECM rendszernek volt köszönhető. A személyzete is szerette a gépet. No persze a maga módján. A rövid, tömzsi test, és a jellegzetes orrész miatt rövid úton csak SLUF-nak (Short Little Ugly Fucker – kb. Rövid Kicsi Undorító Balfasz) csúfolták a gépeket.
![]()
A-7D pilótafülke
No persze gondok is adódtak vele, az alacsony beömlőnyílás a gőzkatapultból szivárgó gőzből elég sokat beszívott, és ez az A-7A esetén hajtóműleállásokat is okozott. Hogy csökkentsék a kockázatott, a gép maximális fegyverterhelését csaknem a felére, 3,600kg-ra korlátozták. Az A-7B és a későbbi gépeknél ezt a problémát orvosolták.
Inkább csak kozmetikai jellegű hiba, de sok meleg percet okoztak a pilótáknak a hajtómű túlmelegedésére figyelmeztető lámpa. A bombaoldásnál „megkönnyebülő” gép hajtóműve egy kicsit „megfuthatott”, így épp akkor villant fel a pilóta orra előtt a figyelmeztető jelzés, amikor minden idegszálával arra összpontosított, hogy baj nélkül kikerüljön a veszélyzónából. A hibát egyébként gyorsan orvosolták.
![]()
A-7E gépek
A Corsair hibái közé lehet sorolni, hogy nem szereti az esőben, vagy vizes kifutón való landolást. Az A-4-esen és az A-6-oson nagy áramlásterelők vannak a szárnyakon, amelyek leszállásnál jelentős leszorítóerőt hoznak létre, javítva a kerékfékek hatásfokát. Az A-7-es nem rendelkezik ilyesmivel, így elég nehézkes a leszállás utáni fékezés, és ha valamelyik kerék megcsúszik, könnyen le is futhat a kifutóról. Csak tovább rontott az eredetileg ezt a problémát orvosolni szándékozó ABS fékrendszer megjelenése, amely igen megbízhatatlanul működött, és a pilóták sok esetben inkább kikapcsolták.
1987-től kezdve a haditengerészeti Corsair századokat elkezdték átfegyverezni F/A-18 Hornet gépekre, és 1992-ben az utolsó tengerészeti Corsair is nyugdíjba vonult. A légierőnél az A-7D-k még az 1980-as évek elején eltűntek, illetve az ANG-hez kerültek, feladatukat az F-16-osok vették át. Az ANG az 1990-es évek elejéig tartotta rendszerben a Corsaireket, majd onnan is kivonásra kerültek.
Thaiföld 1995-től kezdve 16db A-7E és négy TA-7C gépet vásárolt partvédelmi feladatokra.
Noha a gyártó cég még az 1990-es években is megpróbálta a fegyverpiacon illetve a hazai fegyveres erőknél értékesíteni a Corsair-t (YA-7F), ezen próbálkozások nem voltak sikeresek. Az 1980-as évektől kezdve már nehezen lehetett egy pusztán csapásmérésre tervezett, és csak arra képes gépet eladni. A kulcsszó a többfeladatúság, és a rugalmasság lett. Az A-7 ugyan legfeljebb harmadába, negyedébe kerül egy többcélú gépnek, és az üzemeltetése is olcsóbb azokénál, mégse kellett senkinek.
Fegyverzet:
Az első Corsair típusok két 20mm-es Mk.12-es gépágyúval voltak felszerelve, melyek a beömlőnyílás két oldalán volt elhelyezve. A légierő azonban a nagyobb tűzerejű M61 Vulcan gépágyút választotta, mely a beömlőnyílás bal oldalára került, a haditengerészet is átvette ezt a módosítást, így a későbbi típusoknál ez vált az általános beépített fegyverzetté.
A hat szárny alatti fegyverfelfüggesztő pillonra lehetőség volt TER ill. MER többcsatlakozós sínek alkalmazására, így akár 6db 227kg-os légibombát is fel lehetett szerelni egyetlen pilonra. Ezek a csatlakozók alkalmazhatóak voltak bombák mellett LAU irányítatlan rakétaindító konténerek felfüggesztésére is. Az A-7B-től kezdve lehetőség volt Mk.4 20mm-es gépágyúkonténer felfüggesztésére is.
A fegyverzet közé hagyományos légibombák, fékezőszárnyakkal vagy ernyővel ellátott légibombák, bombakazetták, FFAR illetve Zuni irányítatlan rakéták, Shrike, Maverick, Harpoon, Standard ARM és HARM irányított rakéták, Walleye TV-, és lézer-irányítású légibombák, valamint tengeri aknák.
A pilonokra fel lehetett szerelni FLIR (előre néző infravörös érzékelő) konténert, így az A-7-esek (pontosabban az A-7B-től kezdve azokat a gépeket, amelyeken végrehajtották az „International Corsair II.„ programot) képesek voltak éjszakai bevetések végrehajtására is.
Az A-7-es szállíthatott négyféle nukleáris légibombát, az Mk.28 (70kT) és B43 (70kT és 200kT között változó) 950kg-os atombombát, Mk.61/B61 (0.3kT és 300kT között változó) 322kg-os termonukleáris bombát, valamint Mk.57 (10kT) 231kg-os nukleáris mélységi bombát. Ezekből legfeljebb kettőt vihetett magával, amelyeket a négy belső szárnytartó valamelyikére lehetett függeszteni.
A Corsair II. akcióban:
Alighogy a csapatokhoz került, a Corsair máris harcba indult: 1967-ben a VA-147 az USS Ranger fedélzetéről végrehajtotta az első Vietnami célpontok elleni akcióját. A gép a haditengerészet egyik fő csapásmérő gépe lett, és igencsak meg voltak elégedve az eredményekkel – a VA-147 például 1400 bevetés alatt mindössze egyetlen A-7-est vesztett el. A haditengerészetnél az általános fegyverfelfüggesztés támogató feladatkörben hat 227kg-os hagyományos légibomba, két LAU32 indítókonténer 7-7 FFAR irányítatlan rakétával, két 300 gallonos póttartályal, valamint két AIM-9 légiharcrakétával.
A haditengerészeti Corsair gépek 49,200 bevetést teljesítettek, összesen 186,000 tonnányi fegyvert juttattak célba, és mindössze 54 gép veszett oda ellenséges tűz által.
![]()
A-7D Vietnam felett Snakeye bombákat dob le
A légierő is gyorsan realizálta, hogy az F-100-asok csapásmérő feladatkörben való használata minden volt, csak nem hatékony. Az A-7D viszonylag olcsó volt, és nagyságrendekkel nagyobb teherbírással rendelkezett. Egy F-100-as általános fegyverterhelése két póttartály plusz négy Mk.82-es légibomba volt. Az A-7-esé két póttartály és 10db Mk.82-es légibomba, de rövid távolságra való repülésnél képes volt 18db Mk.82-est magával cipelni, vagyis egyetlen A-7-es több bombát vihetett magával, mint egy egész raj F-100-as. Pedig akkor még nem is beszéltünk a pontosságról, amely hála az A-7D/E tűzvezető rendszerének, igencsak felülmúlta az akkor már avit Super Sabre gépekét. A földi csapatoknak pedig érthetően nem volt mindegy, hogy mennyivel mennek mellé a bombák vagy napalmtartályok...
A légierő összesen 6,568 bevetést könyvelt el Vietnam felett.
A Corsair a feladatkör tekintetében széles skálán repült Vietnam felett, kezdve a kutató-mentő küldetéseket, ahol az ellenséges vonalak mögött lelőtt pilótatársaik biztonságba jutásán dolgoztak, a csapásmérésen át, ahol az A-7C/D/E gépek akár a baráti szárazföldi egységektől alig 50 méterre lévő célpontokra mértek csapást egészen a légvédelmi rakétarendszerek vadászatáig.
A Corsair részt vett a Grenadai harcokban, csapást mért feltételezett terroristakiképző központokra Líbiában, és végül részt vett az Sivatagi Vihar hadműveletben, ahol egy Corsair mérte a hadművelet első légi csapását, és a haditengerészeti gépek összesen 720 bevetést teljesítettek.
Adatok (A-7D):
Személyzet: 1 fő
Hossza: 14.06 m
Szárnyfesztáv: 11.81 m
Magassága: 4.90 m
Szárnyfelület: 34.8 m2
Üres tömege: 9,033 kg
Max. felszállótömege: 19,050 kg
Hajtómű: Allison TF41-A-1
Max. Tolóerő: 64.5 kN
Max. sebessége: 1,123 km/h
Hatósugata: 1,151 km
Max. átrepülési távolság póttartályokkal: 4,606 km
Szolgálati csúcsmagassága: 12,800 m
Emelkedési sebesség: 4,570 m/perc
Fegyverzete:
1db M61 Vulcan 20 mm Gatling gépágyú 1,030 lőszerrel
4,310 kg hasznos teher teljes üzemanyag mennyiségnél, vagy 6,800 kg hasznos teher csökkenttet üzemanyagmennyiségnél (de gyakorlatban repültek 9 tonnányi hasznos teherrel is) a három-három szárny alatti, illetve a két törzs oldalán lévő pillonokon.
