10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #11044
    Én azt hittem, kicsiny nemzetünk nem tud még mélyebbre sülyedni. Tévedtem.

    Magyar Nemzetőrség

    Egy csapat ember fogta magát, kikiáltotta azt, hogy ők a történelmi Nemzetőrök hagyományainak folytatói. Adtak maguknak rangot és címet is, hiszen a nélkül nem ér semmit az ember. Így például a fő tótumfaktumuk teljes megszólítása: lovag Dr. Dohány András nõr. altábornagy!
    Természetesen van szép egyenruhájuk, öltözködési szabályzatuk, meg minden egyébb (jelentkezni lehet, a jelentkezést az elnökség bírálja el). Eddigi tetteik bizonyítják mennyire komolyan gondolják: felavatták saját zászlójukat, megjelentek Pongrátz Gergely ravatalánál, valamint előléptették saját magukat, ja, és beidézték az egyik nemzetőr vezérőrnagy Úrat jogosulatlan címhasználat vétsége miatt. Ja, meg egy IDPA lövészet megszervezésében is részt vesznek. Alapszabályzatuk is szép, többek között szeretnék elősegíteni a sorköteles fiatalok előképzését, valamint elősegíteni hazánk euró-atlanti integrációját.
    Ehhez természetesen elengedhetettlen a magas rangú társaság (amennyire át lehet látni az M.N.O.SZ tagjainak elsöprő többsége minimum főtiszti rendfokozat büszke tulajdonosa :)).

    A dolog egyik fele, hogy ez viccnek szép, végülis előadhatják magukat szép egyenruhájukban, meg minden. A baj az, hogy nagyon úgy tünik, hogy komolyan gondolják. Ettől viszont rajtam a sirógörcs vesz erőt...