• [NST]Cifu
    #71
    Nézőpont kérdése. Van rá egy tippem, hogy mi már nem fogjuk megélni az első kisérleti anti-anyag reaktor felépítését. Ezt abból szűröm le, hogy az első (remélhetőleg) valóban huzamosabb ideig működő, és pozitiv energiamérlegű fúziós reaktor, az ITER megépítése lassan 15 éve húzódik, és a jelenlegi ütemterv szerint sem is készül el 2010 elött, de inkább 2015 a reális időpont. Namost mindezt úgy, hogy már az 1970-es években voltak Tokamak-reaktorok, amelyek ha csak rövid ideig, de képesek voltak plazmaáramot létrehozni, igaz úgy, hogy több energiát kellett befektetni, mint amennyit ki lehetett volna nyerni belőlük.

    Az antianyag terén jelenleg úgy állunk, hogy már képesek vagyunk előállítani néhány antianyag-atomot (iszonyú összegekért, speciális gyorsitókkal, nagy energiaráfordítással), sőt, néhány óráig még meg is tudjuk óvni a környezettől az antianyagot, tehát jelenleg még a gyártás és a tárolás problémáival küszködünk.

    Talán 2010-2020 környékére sikerül ezt megoldani, és megkezdődhetnek az első kisérleti anti-anyag reaktorok tervezése és építése. Az nyilvánvaló, hogy rengeteg előre nem látható problémával fognak szembesülni, így mondjuk 2030-2050 között már talán működni is kezd az első kisérleti reaktor, amely azonban még csak a reakcióval való kisérleteknek fog otthont adni. Ezek után még kell úgy 10-30 év, amíg a felmerülő problémákat megoldják, és csak ekkor kezdik majd el az első energiatermelésre készülő antianyag-reaktor felépítését, ami ismét 5-10 évet jelent. Vagyis optimista becslésem szerint 2045, pesszimistább (de még mindig igen optimista - hiszen azt veszem, hogy sikerül megoldaniuk a felmerülő problémákat) becslésem szerint 2090 körül már sikeresen működni is kezd az első pozitiv energiamérlegű antianyag-reaktor. 2045-ben 67 éves, 2090-ben pedig 112 éves lennék. És ekkor még csak egyetlen kész antianyag-reaktor van a világon...

    Döntse el mindenki, hogy ki az, aki reálisan látja a témát, és ki az, aki nem...