bgabor#54408
Én egy kezdő harckocsis makettezőnek az 1:35-ös méretű Italeri maketteket ajánlanám.
Az 1:35-ös méretarány szép nagy, jól lehet vele dolgozni, és a kész makett is szép tud lenni. Messzire kerüld el az 1:72-es méretarányú cuccokat, túl kicsik, halál nehéz velük dolgozni, és olyan aprók, hogy egyáltalán nem szépek.
Úgyhogy feltétlenül 1:35 méretarányú makettekkel dolgozz.
Az Italeri márkát pedig azért ajánlanám, mert minden hipermarket makettrészlegén találsz ilyen márkájú harcjárműveket, olcsó is a kategóriájában (a hipermarketekben egy átlagos 1:35 ös Italeri harcjármű 4000Ft körül van), és a minősége is teljesen megfelelő egy kezdő makettező számára. (sőt, az utóbbi időben egyre jobb szerintem).
Ugyanott a polcokon találsz hozzá tűs makettragasztót is. Emellett kelleni fog még kisolló és reszelő is.
Ezzel gyakorlatilag az összerakás részével meg is vagy.
Összeépítesz két három ilyet és utánna már az építés része a dolognak nem fog gondot okozni.
A dolog másik része a festés, ami viszont sokkal nehezebb már, és halál szivatós egy kezdő számára.
Eleve a szükséges festékeket, ecseteket, higítókat csak a megfelelő makettboltokban tudod beszerezni, és ha sikerül is, utána se vagy ki a vízből.
Ember legyen a talpán ugyanis, aki ecsettel valamirevaló festést csinál egy makettnek. Hamar rá fogsz jönni, hogy valamirevaló festést nem fogsz tudni készíteni szórópisztoly nélkül. Az pedig többezer forintos beruházás, egy jobb darab 10.000FT nál kezdődik. És ott van még ugyebár a meghajtás kérdése is. Vehetsz sűrítettlevegős palackokat 3000 Forintokért, amik jó ha egy makett festésére lesznek elegek, és az általuk biztosított nyomás se lesz állandó és egyenletes.
Vagy pedig vehetsz/szerezhetsz egy kompresszort. Ami a boltban 40.000 Ft-nál kezdődik.
Szóval szép hobbi a makettezés, én is imádom, de ha valaki nem bűnronda maketteket akar építeni, akkor bizony drága cuccokat kell vásárolnia hozzá.