Conflict: Vietnam
  • KranaZoli #150
    No, közben én is megkaptam a gammát. Megírom a saját szubjektív véleményem.

    Most ott vagyok, hogy motorcsónakkal kellet végigdzsalni a folyón és ami utána jön. (legalábbis asszem) Közben még nyomom a Spliti2 is, így párhuzamosan néha nem tudom melyiket hol hagytam abba.

    1.) Szerintem jobb mint a DS2. A grafika tetszik és az is, hogy végtagok is szakadnak egy-egy találat esetén.

    2.) A játék elején a "kiképzés" rész nagyon tetszett. Ill. az átvezető intrók-ban, hogy miket szerencsétlenkednek az sem semmi.

    3.) A zene is nagyon király, bár Hendrix bácsit mindez idáig hiányolom, vagy nincs jó fülem. Szerintem a Vietnam-os hangulatot Hendrix zenéivel lehetne a legjobban visszaadni (bár lehetséges, hogy majd csak ezután lesz)

    4.) Örülök, hogy előtte játszottam a DS2-vel, mert így a csapatomat jobban tudom irányítani és kezelni az egyes cuccokat. Pl. én azt szoktam csinálni, ha lőszer kell márpedig kell (mondjuk én nem bánom, hogy kifogy), hogy 1ik user-el eksön után végigmegyek a pályán oszt adott fegyverhez odahívom azt a user-t, akinek adni akarom. Ill. ha néha előre császkálok mondjuk egy másik user-el és rossz irányba mentem :) akkor nem visszamegyek, hanem átváltok a jó helyen álló user-e és azzal hívom magamhoz a tagokat :) Így mindenkit el tudok látni cuccossal, főleg a gránátokat szoktam másnak adni, mert mire én kiválasztom addigra másik user már el is dobta és fejlesztem ama képességét, hogy Ő legyen a fő gránátos a csapatban.

    5.)Azonban ezzel a fegyver felvétellel vannak aggályaim. Ha ott hever az a kibaszott csúzli és másik user-em teljesen üres, akkor mé nem tudja felvenni szerencsétlen?! :o Az elején szívtam ezzel. Mondom, miért döglünk meg mindig :o Átváltok a többi user-e, nézem ennek sincs tölténye, annak sincs. A francba! Szal ezt megcsinálhatták volna, ha v.melyik kifogy teljesen akkor vegyen már magához muníciót, vagy sikítson, hogy töltény kellene neki!!!

    6.) Ez a redukált mentési rendszer nekem sem nagyon tetszik. Főleg a miatt, hogy ha küldi végén mentek, ami a következő küldinek az eleje, akkor kúrva kevés tud lenni ez a mentési szisztéma. Bár kétségtelen, hogy így nem lehet csak úgy végigrohanni az esőerdőn :)
    Ill. én próbálom is kiélvezni azt, hogy osonunk :) Csak volt már olyan, hogy elfogyott a mentésem és még nem értem a pálya végére, de már jókora távot megtettem és mennek kellett vhova. Gépet nem kapcsoltam neki, hogy ne kelljen az uccsó mentés óta megtett métereket újra legyalogolni :(

    7.) Közben eszembe jutott hol vagyok pontosan. Ott, hogy beértünk egy VC faluba és egy csaj lett az idegenvezetőnk :)

    8.) Igazán jó lenne eldönteniük a játék fejleszőinek, hogy most ez FPS, vagy TPS és arra kihegyezni a gammát. Szerintem a karakterek mozgása azé ticcsen annyira kifinomult mint Sam Fisher-é a Spliti-ben ahol jó nézni külső kamerából Sam mozgását. A belső nézetben meg mi értelme annak, hogy ilyen pocsékul oldották meg a fegyver láthatóságát :o Ez csúcs!
    Én úgy játszom a gammát, hogy FPS és eltűntetem a fegyvert és csak célkeresztet használok.