Segitsetek
-
Lordsztif #993 Hello mindenki. Még nem ismertek. Én is szeretek írogatni, legalábbis próbálkozom vele. Egy- két ismerősöm unszolására szeretném majd egynéhány versem megosztani veletek. Kíváncsi lennék a véleményetekre. Kezdésnek itt van ez:
Mikor úgy érzem…
Mikor úgy érzem magányos vagyok,
Mikor már majdnem meghalok,
Mikor fekete minden, elpusztul a világ,
S elpusztul minden, el élőlény, el minden virág.
S nem értem, miért kell még élnem,
Érzem, nyugovóra kell térnem… de örökre
Életem minden napja szakad szét körökre,
Körökre mely megfojt, és esnék össze hörögve,
Mikor nekem már csak fekete-fehér a világ:
Nem látom a színeket, se fehéret, se lilát.
Mikor a lét nekem már megszűnne létezni,
Akkor kezdem őt, a Kedvesem Érezni.
Mikor úgy érzem, magányos vagyok,
Teljesen magamba fordulok,
Nem érdekel attól kezdve már semmi,
Jöhet a halál, itt nincs már mit tenni.
Ezt gondolom én, de itt jön a fordulat:
Valaki megszorít, visszaránt, megfogja markomat,
Felszabadul minden érzés, szerelem, harag, indulat;
S megtölt életkedvvel, az élet felé noszogat.
Ez az én Kedvesem, Ő az én angyalom:
Belőle jön minden szívembe, a szerelmes dallamom.
Új múzsám immár Ő lett, aki mennyei, mégis oly egyszerű:
Nélküle egy csótány vagyok, egy félkarú, együgyű.
Eddig önellátó voltam, úgymond nagykorú,
Hogy mégis mennyire szükségem van rá, ez hol mesébe illő, hol szomorú.
Mert nincs már élet nélküle, mellette minden olyan jó:
Az vagyok, aki akarok lenni, ő segít. Ez megnyugtató.
Mellette hős vagyok, egy legendás egyén:
Ha elhagy nem marad más csak egy hatalmas lyuk
a szétmarcangolt szívem helyén.
Hát ennyi, ha elnyerte tetszéseteket szívesen felteszek egy kettőt még a párszázból