Segitsetek
-
Bájital #944 Álmaimba zár magányos szívem
hol fogva tart lényed érintése
mely éltet nappalon és éjjelen
ha tudnád mennyire hiányzol nekem.
Csak beszélek ilyenkor önmagamnak
hisz szavaim csak hozzád szólnak
elmondok én mindent neked...
karjaimban tartalak kedvesem.
Féltelek,mint a hajnal a harmatot
őrizlek,mint az ég azt a sok csillagot
szeretlek,mint napsugár a hűs vizet
életem vagy,nem tudok élni nélküled.
Nézlek álmodban,s círogatom arcod
tudom csak benned bízhatok
de mit adjak én cserébe neked?
őrült gondolatok melyek kísérnek.
Add az életed,cserébe enyém adom
síron túl is lelkünk magasba szálljon
add a szíved,cserébe enyém adom
ó Mindenség,dalunk neked nyújtom.
Itt vagy velem,mégis reszketek
fájó ébredés,fájó képzetek
hajnal tálcáján nyújtom lelkemet
szívem dobbanása viszi el neked.
De újra ölellek,s meginn simogatlak
újra itt vagy,tartalak a karjaimban
nem mentél el,s én nem engedtelek
egy lélekből szakítani nem lehet.
És egy szívből nem lehet kettőt csinálni
egy életünk van..arra nagyon kell vigyázni
hát hogyne félteném és őrizném
hisz minden vagy nekem e föld kerekén.
első próbálkozás...
majd írok ettől komolyabbat...olyan görögöset...