Segitsetek
-
#839
sajnos kémikus nem vagyok,
s az életről már nem gondolkodok,
a csodát nem látom hisz vak vagyok,
csendbe a sötétbe burkolózok.
a szerelem már nem énekel nekem,
tisztességtelen volt hát elküldtem,
már ha akar sem hallgatom,
szavától gyorsan elburkolózom.
kezét eltöröm ha felém nyútja,
a bizalmam eme Istenség eljátszotta,
így aztán leülök egy kőre,
s ott maradok mindörökre.
ott várom azt ami rám vár,
a szerelem itt nem talál rám már,
csak a csend s a magány Istene,
s a fagy és sötétség őrzője.
s ha ketten megsajnálnak,
s úgy gondolják ott nem hagynak,
akkor a Halált küldik el értem,
kinek kézségesen átadom életem.