Segitsetek
-
#243
a szelek szárnyán szárnyalnék,
ha tehetném most elrepülnék,
minnél messzebb ne is lássam,
a tájat mit itthagytam.
csak messze messze juthatnék,
a gondok elől elmenekülnék,
nem fájna fejem s szívem,
nem volna romos életem.
szerelem, s helytállás mi bánt engem,
szeretnék megfelelni de nem tehetem,
nem szeretnék senkit sem már szeretni,
de nem tehetem szívem nem tudom irányítani.
ha tehetném meg sem születtem volna,
bárcsak akkor anyám sírt volna,
nyugottan s hidegen hevertem volna,
s az életem Halálnak átadhattam volna.
most a fejem nem fájna,
szívemben tőr nem állna,
a lekem lehet fehér volna,
s nem feketén pusztulna.
bárcsak a madarakkal szállhatnék,
messzi messzi tájakra repülnék,
sok időt sehol nem töltenék,
lelkem, szívem meg ne ismerjék.
vagy csak úsznék a tenger fenekén,
ott elbújnék a sötétség mélyén,
ahol senki rám nem talál,
csak őfelsége a Halál.
vagy emberként egy pusztába menekülnék,
csendesen egy kis dombra leülnék,
a végtelen nyugalomba burkolóznék,
így ott nyugaottan meghallhatnék.
elmenekülnék ha tehetném,
zokognék ha nem szégyelném,
életem gyorsan félbeszakítanám,
ha a családot biztonságban tudnám.
ha tudnám kit szeretek,
megél úgy, hogy nem segítek,
ha ez a sok ha eltünne,
ha ez a szó nem létezne.